Hírek
2016. Március 20. 12:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Éhezés nélkül: 6 hét, 2 ruhaméret
A Shred-diéta azt ígéri, hat hét alatt két konfekcióméretnyit lehet fogyni - éhezés nélkül, sőt úgy, hogy a diétázó jóformán egész nap folyamatosan eszik.
Dr. Ian K. Smith a Harvardon végzett, és többek között a New York Times, a Men's Health és a Newsweek szakértője. A Shred-diéta című könyve gyorsan a New York Times Bestseller listájának élére került. Az eatsmarter.de részletesen leírja, pontosan hogyan is működik az új fogyókúra.
A Shred-diéta hat hétig tart, és mindegyik hétnek megvan a maga mottója. Így az első hét az indulás szellemében telik, majd jön a kihívás, az átváltozás, a fellendülés, a felszabadulás, és legvégül jöhet a győzelem.
A diéta során naponta hétszer szabad enni - két étkezés között legkevesebb másfél, maximum három óra telik el. A gyakori, kisebb étkezéssel az inzulinszint egyenletes marad, nincsenek az inzulin hatásgörbében csúcsok és szakadékok, azaz a diétázó nem lesz farkaséhes.
Aki például fél kilenckor reggelizik, legkorábban tízkor ehet legközelebb. A több kisebb étkezés azért is megkönnyíti a diétát, mert így nem érzi azt a fogyókúrázó, hogy nem ehet. A menüt alacsony GI indexű, változatos ízű ételekből állítják össze, hogy az ízlelőbimbóknak ne legyen túl gyorsan unalmas a diéta.
Nézzük, hogyan néz ki a Shred-diéta egy napja!
8.30: reggeli
- 1 gyümölcs (körte vagy grapefruit), illetve 2 deciliter frissen facsart gyümölcs- vagy zöldséglé (grapefruit-, alma-, narancs-, paradicsom- vagy répalé)
- egy adag ezek közül:
*egy kistányérnyi zabpehelykása
*2 tojásfehérje, például fűszeres zöldséges omlett formájában zöld paprikával
*egy tálka cukormentes reggeli pehely zsírszegény tejjel
*2 mini-palacsinta
*1 tejbegríz vagy polenta
*1 pohár (180 g) zsírszegény vagy zsírmentes joghurt
10:00 - Tízórai, legfeljebb 100 kalória lehet
11:30 - Ebéd
- Egy adag a listából: (legfeljebb 300 kalória, hozzáadott cukor nélkül)
*1 gyümölcs-smoothie
*1 tojásfehérje-shake
*1 tányér könnyű leves kevés sóval
- Egy gyümölcs vagy egy adag zöldség
- Víz (szénsavas is) korlátlan mennyiségben, illetve egy az alábbi italok közül:
*1 pohár citromos víz (1 frissen facsart citrommal)
*1 pohár gyümölcsös ízesítésű ásványvíz
*1 pohár gyümölcslé (frissen facsart narancs vagy frissen almalé gyümölcscentrifugával, nem gyümölcspüré vagy szirup)
*1 pohár jeges tea vagy tea, cukor nélkül
*1 pohár zsírszegény tej, cukormentes szója- vagy mandulatej
13: 00 - Snack, legfeljebb 150 kalória
15:30: Snack 2
- 1 szelet teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvics (egy szelet csirke- vagy pulykasonkával vagy sajtkrémmel; paradicsommal, 1 szelet sajttal és egy teáskanálnyi mustárral vagy majonézzel igény szerint - 1 adag fejessaláta (öntet nélkül, három evőkanálnyi Shred-dresszinggel) - az ebédnél felsorolt italok közül egy (nem ugyanaz, mint ebédre)
19:00 - Vacsora
- 1 adag zöldség
- az alábbi ételek közül egy:
*150 g csirkemell bőr nélkül
*150 g tengeri hal
*120 g natúr vagy füstölt tofu vagy lupinszelet
*150 g pulykamell bőr nélkül
- 30 g rizs (a főzés előtt 30 g teljes rizs)
- az ebédnél felsorolt italok közül egy (nem ugyanaz, mint korábban)
20:30 - Snack 3, legfeljebb 100 kalória
A könyvben nem napra lebontott menüket találunk, hanem több listát, amelyek alapján magunk állíthatjuk össze az étrendet. A százkalóriás snakcre egy példa lehet 150 g áfonya egy evőkanál tejszínhabbal vagy 250 g földieper, 1 nektarin vagy 10 bébirépa két evőkanál humusszal.
150 kalóriának például 20 szem szőlő 15 földimogyoróval felel meg, egy kis tálka almapüré két evőkanál reggeli pehellyel vagy fél banán három puffasztott rizsszelettel. Levesre, smoothie-kra és fehérjeshake-ekre is ad javaslatot a könyv. Annyi az alternatíva, hogy vegetáriánusok is használhatják. Összességében mintegy 1100-1300 kalóriát fogyaszt a fogyókúrázó naponta, de a nagy különbség a többi diétához képest, hogy hétköznapi, bárhol beszerezhető ételekből áll össze a menü. Könnyen megvásárolható és nem különösebben drága dolgokat javasolnak - bár nyilván a gyümölcs télen nem olcsó.
Hat hét és ne tovább!
Ilyen alacsony kalóriabevitellel a diéta nem tarthat tovább hat hétnél, ám mivel az ételek nagyon változatosak, attól nem kell félni, hogy rosszul táplált lesz a diétázó. A legtöbb diétát azért kritizálják, mert a sport nem része a fogyókúrának. A Shred-diétában azonban testmozgásra is javaslatot kap az olvasó.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 05. 11:38, szombat | Helyi
Kiskunfélegyháza, mint osztálykirándulási célpont
Petőfi Sándor és Móra Ferenc kultusza máig élénken él Kiskunfélegyházán.
2024. Október 04. 09:31, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Október 03. 13:04, csütörtök | Helyi
Kábítószer-kereskedők rendőrkézen
Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.
2024. Október 01. 16:05, kedd | Helyi
Fizetésemelések a félegyházi péküzemben
Extra juttatást vezetett be és az éjszakás órabérek után járó pótlékot is jelentősen, 20%-kal megemelte szeptemberben az ország egyik vezető sütőipari vállalata, a Félegyházi Családi Pékség.