Hírek
2025. Július 15. 06:39, kedd |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
Együtt ünnepeltek a filmrajongók Kiskunfélegyházán a szabadtéri moziban
Az elmúlt hétvége egyik legnépszerűbb eseménye volt a városban a szabadtéri filmvetítés, amelyet a helyi önkormányzat és az Ifjúsági Iroda szervezett július 12-én és 13-án.
A tavalyi év sikereire alapozva az eseményt idén is a Nagyposta melletti parkolóban rendezték meg, ahol a résztvevők egy különleges moziélménynek lehettek részesei, a csillagok alatt.
Szombaton, a nézők a "Hogyan tudnék élni nélküled?" című filmet tekinthették meg, vasárnap pedig a "Wonka" című alkotás várta a közönséget. Mindkét estén több mint ezer érdeklődő várta már a kapunyitás előtt, hogy biztosítsák maguknak a legjobb helyet a szabadtéri nézőtéren. A hangulatot a Marching Jazz Band zenés fellépése színesítette, amely a filmekhez illő vidám dallamokat játszott, köztük Demjén Ferenc népszerű számait is.
A filmvetítés előtt Bajzák Andrea, az önkormányzat ifjúsági referense köszöntötte a közönséget, és egy kellemes meglepetéssel is szolgált: a Dél-100 Kft. jóvoltából a nézőtéren elhelyezett székek alatt kis ajándék várta a vetítéseken részt vevő szerencsés filmimádókat, melynek köszönhetően néhányan felfújható strandlabdával térhettek haza, emlékezetessé téve a mozis élményt.
A program második napja a családok kedvence, a "Wonka" című film köré szerveződött, mely különösen a gyermekes családokat vonzotta, így a nézőtér gyorsan megtelt ismét. A vetítés előtt és alatt pedig frissen sütött pizza, pattogatott kukorica, vattacukor és hűsítő italok kínálata várta a látogatókat, így az esemény nemcsak filmművészeti, hanem gasztronómiai élményt is nyújtott.
A kétnapos rendezvény sikerének ékes bizonyítéka volt a résztvevők lelkesedése és a jó hangulata, ami hozzájárult ahhoz, hogy a városlakók egy felejthetetlen nyári estét töltsenek együtt a csillagok alatt. A szervezők már tervezik a folytatást, hiszen az ilyen események hozzájárulnak a közösségi összetartozás erősítéséhez és a városi élet színesítéséhez.
(Fotók: Zakar Anita / Félegyházi Közlöny)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 09:01, csütörtök | Helyi
Szegedi fővonal: baleset miatt hosszabb eljutási idő, pótlóbusz
A szegedi fővonalon a délelőtti órákban hosszabb eljutási időre kell számítani, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat baleseti helyszínelés miatt.
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












