Hírek
2016. Május 06. 11:00, péntek |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Együnk meg mindent nyolc óra alatt!
Sokat segíthet a fogyásban, ha étkezésünket csak egy nyolcórás sávra korlátozzuk minden nap, állítja egy új amerikai kutatás.
Ha csak ebben a nyolc órában eszünk egy nap, sem előtte, sem pedig utána, az nem csupán túlsúlyproblémáinkban segít, hanem a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is csökkenti. Mindezek mellett zsíros és cukros ételeket is nyugodtan fogyaszthatunk, mivel ezen módszer használatával, úgy tűnik, az ilyen típusú ételek sem okoznak gondot. A kutatók úgy vélik: ha rendszeresen táplálkozunk, a test képes felkészülni az egyes étkezésekre és a kalóriaégetésre, így hatékonyabban dolgoz fel minden tápanyagot. A kutatást a kaliforniai Salk Instituteban folytatták le, eredményeit pedig a Cell Metabolism szakfolyóiratban publikálták.
Az említett kísérlet során háziegereket nagy zsírtartalmú diétán tartottak, az adagokat pedig csak egy nyolcórás sávban, például reggel 9 és este 5 között ehették csak meg. Az eredmények azt mutatták, hogy az ilyen étrendet folytató egerek sokkal egészségebbek voltak és sokkal kisebb testsúlyuk is volt, mint azoknak, akik ugyanennyi kalóriát egész napjukra elosztva ehettek rendszertelenül. Még akkor is, ha ezt a nyolcórás időtávot kilenc órára nyújtották el, az egerek képesek voltak pár napon belül ledobni testsúlyuk 5 százalékát.
A kutatást végző Satchin Panda professzor és társai úgy vélik: ha a test fel tud készülni a rendszeres étkezésre, akkor az emésztőrendszer szinkronba kerülhet a test többi folyamatával és jobb hatásfokkal is képes feldolgozni az ételt. Ez ugyanakkor abban is segíthet, hogy jobb baktérium-egyensúly alakuljon ki a gyomorban, amely következésképpen jobb anyagcseréhez is vezethet.
A kutatók elmondták: a fogyással kapcsolatban a leggyakoribb tanács az, hogy együnk mást és együnk egészségesen, de mi van azokkal, akiknek nem áll módjában az étrendváltoztatás? Ha nem tudunk változtatni azon, hogy mit eszünk, segíthet-e a fogyásban az, hogy mikor eszünk? A vizsgálat eredményei határozott igennel válaszolnak erre a kérdésre, ráadásul a kialakult pozitív hatások huzamosabb ideig is megmaradnak, nem kötelező a rendszer állandó betartása, lehetnek olyan "csalónapok", amikor bármit ehetünk és bármikor, az alkalmankénti csúszást ugyanis testünk képes tolerálni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 05. 11:38, szombat | Helyi
Kiskunfélegyháza, mint osztálykirándulási célpont
Petőfi Sándor és Móra Ferenc kultusza máig élénken él Kiskunfélegyházán.
2024. Október 04. 09:31, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Október 03. 13:04, csütörtök | Helyi
Kábítószer-kereskedők rendőrkézen
Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.
2024. Október 01. 16:05, kedd | Helyi
Fizetésemelések a félegyházi péküzemben
Extra juttatást vezetett be és az éjszakás órabérek után járó pótlékot is jelentősen, 20%-kal megemelte szeptemberben az ország egyik vezető sütőipari vállalata, a Félegyházi Családi Pékség.