Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2013. Április 15. 15:15, hétfő | Helyi
Forrás: BMRF

Egy órán belül mind a négy rablót elfogták

Egy órán belül mind a négy rablót elfogták

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást április 7-én este a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást április 7-én este a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A rendelkezésre álló adatok alapján egy kiskunfélegyházi középiskola három tanulója 20 óra körül egy élelmiszerboltból a kollégium felé tartott, amikor ismeretlen fiatal férfiak rájuk kiabáltak, majd üldözni kezdték őket. Ketten elmenekültek, de az egyik diákot utolérte a négy támadó, akit bántalmaztak, és pénzt követeltek tőle. A 15 éves fiú odaadta a nála lévő 300 Ft-ot, majd hazament a kollégiumba, ahol elmondta a történteket a kollégiumi tanárnak, aki a tanulókat átküldte a - másik épületben lévő - kollégiumi igazgatóhoz. Az utcán ugyanazok a fiatal férfiak ismét a diákokra támadtak és újból pénzt követeltek tőlük. Az egyik fiú zsebeit átkutatták, de nem találtak nála semmit, őt is bántalmazták, majd elmenekültek. Ezek után a kollégiumi tanár bejelentést tett a rendőrkapitányságra, ahonnan a rendőrök azonnal az elkövetők keresésére indultak. A gyors és összehangolt munkának köszönhetően 1 órán belül mind a négy elkövetőt elfogták a nyomozók. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható A. László Richárd 19 éves, V. Krisztián 23 éves, R. András 22 éves és társuk, egy 15 éves fiatalkorú kiskunfélegyházi lakosokkal szemben előzetes letartóztatásuk mellett folyik a büntetőeljárás.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 10:08, kedd | Helyi

Július 1-jén szünetel a járóbeteg-szakellátás

2026. Június 30. 09:54, kedd | Helyi

Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2026. július 1-jén (szerdán), a Köztisztviselők Napja alkalmából a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban munkaszüneti nap lesz.

2026. Június 29. 14:13, hétfő | Helyi

Tűz van Tiszaalpár külterületén

A tűzoltók hat vízsugárral oltják a lángokat.

2026. Június 26. 09:08, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.