Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2020. Július 01. 14:12, szerda | Helyi
Forrás: lakitelek.hu

Egy hajóban

Egy hajóban

Párbeszédre hívták Lakitelek-Tőserdő üdülőtulajdonosait.

Lakitelek Önkormányzata fórumot szervezett a lakiteleki üdülőtulajdonosok részére, melyre június 26-án, pénteken 17 órakor került sor a Tőserdőben a nagyszínpadon. A fórum célja az volt, hogy elindítson egy párbeszédet és hatékony együttműködést a Tőserdőben élők, üdülővel rendelkezők és az önkormányzat között, hiszen a cél közös: egy békés, fejlődő Lakitelek és egy élhető, vonzó Tőserdő létrehozása.

Az önkormányzat vezetése nem csak kérdések megvitatására teremtett lehetőséget, hanem meghívott minden olyan fontos szakembert, akik az üdülővel rendelkezők számára elsőkézből és hitelesen tudtak hasznos információval szolgálni.

A rendezvényt Madari Róbert Lakitelek polgármestere és Fehér István alpolgármester nyitotta meg, akik az önkormányzat együttműködő szándékáról biztosították a megjelenteket, valamint beszámoltak az újonnan megválasztott testület munkájáról, a 2020-as nyári szezon nyitásról, valamint az önkormányzat Tőserdő „újraélesztése” érdekében tett lépéseiről. Lenkei Róbert, a megyei közgyűlés tagja biztató hírekkel érkezett a fórumra, hiszen a Megyei Fejlesztési Terv Lakitelekre vonatkozó, jövőbeni, infrastrukturális és turisztikai fejlesztéseit vázolta.

Dr. Szikszai Emőke jegyző a település részönkormányzat lehetőségeiről, míg Pusztai Róbert, a Laki-Park Kft. és a Tőserdő Turisztikai Kft. új ügyvezetője a Tősfürdő és az Autóskemping szezonnyitásáról beszélt. Varga Katalin, az FBH-NP Nonprofit Kft. osztályvezetője ismertette a nyári hulladékszállítási rendet (hulladékzsákok személyes átvétele a Tősfürdőben 2020. július 11-én, szombaton), valamint elmondta, hogy a társaság igyekszik működését a különféle igényeknek megfelelve közvetlenül a lakók felé kommunikálni, hatékonyan kialakítani. Katalin elmondta, elektronikai hulladékgyűjtést is szerveznek községünkben, amelynek pontos időpontja még egyeztetés alatt van. Ezt az évi egyszeri díjmentes lehetőséget július közepére szeretnék időzíteni, amelyről mindenkit értesítenek időben.

Dallos Endre, a BEVE bűnmegelőzési programját mutatta be, amely a biztonságosabb és ezáltal élhetőbb Lakitelekre is vonatkozik, majd kérte a lakosság együttműködését annak sikeres megvalósításában.

A fórum második részében a résztvevőknek lehetőségük volt a meghívott, illetékes szakembereknek kérdéseket feltenni, amely mentén párbeszéd alakult ki az előadók és az érdeklődő lakosok között. Az esti tartó fórumon szó esett többek között a Tősfürdőről, a hulladékzsákokról, az utcanevek körüli problémákról, a Holt-Tisza újra fürödhetővé tételéről, kisállatok tartásáról, zajrendeletről, csapadékvíz elvezetéséről. A fentnevezett témákban fogalmazódtak meg problémák, építő jellegű kritikák, javaslatok.

Volt olyan tőserdei ingatlan tulajdonos, aki személyesen nem tudott részt venni a fórumon, ezért írásban fogalmazta meg észrevételét, javaslatait a polgármester úrnak.

Köszönjük az érdeklődésüket, együttműködésüket!

Címkék: Lakitelek, Tőserdő

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2024. Április 19. 08:13, péntek | Helyi

Elmarad a Szivárvány Majális

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetősége tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az idei, 2024-es Szivárvány Majális technikai okok miatt elmarad.

2024. Április 19. 07:17, péntek | Helyi

Bronzérem a tájékozódási túraversenyen

2024. április 13-án Pirtón rendezte meg a Rezét SE tájékozódási túraversenyét.