Mit kell kiállnia egy gyereknek, míg élsportoló lesz?

Megalázás, szexuális erőszak, agresszió, lelki terror: senki nem gondolná, hogy minden harmadik gyerek él meg ilyesmit sportpályafutása során. Az UNICEF készített egy jelentést, ami a gyermeksport árnyoldalairól ad megdöbbentő képet. Mindezt azért teszi, hogy szembesítsen bennünket problémákkal, hogy hathatósan tudjunk tenni ellene.

„Kövér disznó, pancser, szerencsétlen hülye, lusta lajhár, kis köcsög, idióta barom!” Ha úgy gondoljuk, hogy ezek a kifejezések egy focimeccs szurkolói kommentjei, hát tévedünk. Ezek bizony sportpályán elhangzó, sőt mi több gyerekeknek szóló, „ösztönzőnek” szánt edzői szavak.

A megalázás és az erőszak a sport velejárója?
A gyermekjogi szervezet magyarországi irodájában csaknem kilencszáz volt, illetve jelenleg is aktív sportolót kérdeztek a sportban tapasztaltakról, hogy megtudjuk mi zajlik a színfalak mögött. Mit élnek meg a gyerekek a tornateremben, az uszodában, vagy például a focipályán? Mi éri szülőtől, edzőtől, csapattárstól, vagy akár a szurkolóktól a gyereket? Mennyire sínylik meg a gyerekek a sportban töltött gyermekéveket, ha erőszakkal, megalázással próbálják jobb eredményre sarkallni.

Az UNICEF-nek nem a sporttól való elriasztás volt a célja, inkább az, hogy képet kapjunk és felhívjuk a figyelmet arra, ha olyan történik, ami nem a sportpályára való. Szerették volna, hogy a gyerekek is tisztában legyenek azzal, mi az, ami elfogadható, és mi az, ami nem természetes, hiszen a gyerekek nincsenek abban a helyzetben, hogy mérlegeljenek. Alárendelt, felnőttektől függő viszonyuk miatt nem tudják az érdekeiket érvényesíteni, és persze hajtja őket, hogy meg akarnak felelni a felnőtteknek. A kutatás egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy miközben a megkérdezettek nagy többsége beszélt pozitív hangulatról, élményekről, ugyanolyan sokan számoltak be érzelmi bántalmazásról, megalázásról. Vagyis úgy tűnik, ezt a sport velejárójának gondolják, természetesnek értékelik vagy értékelték legalábbis gyerekfejjel.
A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések területén a legnagyobb a látencia valamennyi bántalmazási forma közül. Sok esetben a gyerekek sincsenek tisztában azzal, hogy ami velük történik, az nem megengedhető, másrészt az áldozatokat igen gyakran bűntudat és szégyen gyötri az átélt zaklatás miatt, ami akadályozza őket abban, hogy beszéljenek.
A sportpszichológusok szerint tehetséges gyerekek ezreit veszíti el a sportélet az edző alkalmatlansága, fölösleges fizikai, lelki terrorja miatt.
Magyarországon az edzői kultúra nagyon rossz (persze tisztelet azoknak, akik tényleg partnerként tekintenek a gyerekekre), sokan azt gondolják, hogy a tekintélyt és az eredményeket a kemény stílussal, a megalázással lehet kivívni, holott ez nagyon buta megközelítés. Sajnos napi szinten tapasztaljuk a lelki és fizikai megalázást. Hogy például mozgással büntetik azt, aki alulmarad, egészen a végkimerülésig hajtják, amitől egyre rosszabbul teljesít, és jönnek a sérülések, ami persze már az edzőt nem érdekli... ő megtett mindent, a gyerek nem bírta. A nagy gond, amikor a szülők ehhez még asszisztálnak is, saját meg nem valósult álmuk beteljesítőjét látják a gyerekben, akiből bajnokot akarnak nevelni. Bármi áron!