Városlista
2020. június 6, szombat - Norbert

Hírek

2017. Június 08. 09:05, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Ebben az évben is számíthatunk a nyugdíjas közösségre

Ebben az évben is számíthatunk a nyugdíjas közösségre

A Nyugdíjas Klubok Egyesülete küldöttgyűlésen tárgyalta meg a közelmúltban a 2016. évi programokat, de szép számban lesznek teendőik az idei évben is.

Az eseménynek a Szakmaközi Művelődési Ház adott otthont. A kiadások és bevételek számszerűsítése mellett megtárgyalták az elmúlt évi programok részleteit, de szó esett az idei tervekről is.

A közhasznúsági jelentés elfogadását követően Juhász István, a Nyugdíjas Klubok Egyesületének elnöke tartott pénzügyi beszámolót. Az egyesületnek 461 tagja van, és több mint egymillió forinttal tudnak gazdálkodni.

Mint ahogy azt a beszámolóból megtudtuk, az egyesület költségvetésének 20 százalékát a tagok hozzájárulása teszi ki, ehhez jön az önkormányzat 544 ezer forintos támogatása, illetve 200 ezer forintnyi egyéni felajánlás.

A pénzügyi beszámoló után az elnök megköszönte az egyesületek egész évi munkáját, mellyel hozzájárultak a városi programok színesítéséhez is. Külön kiemelte azokat az egyesületeket, akik a legnagyobb számban vettek részt az egyes programokon, illetve azokat az önkénteseket, akik rendszeresen segítséget nyújtanak a rendezvények lebonyolításában.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2020. Június 06. 14:00, szombat | Helyi

Szoros versenyben dőlt el a cím

Megyénk java, büszkesége, az egyik legkedveltebb itala volt ma a főszereplő a megyei pálinkaversenyen.

2020. Június 06. 12:00, szombat | Helyi

Három forgatókönyv szerint folytatódhat ősztől az oktatás

A változatok szerint vagy teljesen elfelejtjük a digitális oktatás új tapasztalatait, vagy részben adaptáljuk ezeket, vagy teljesen új korszak kezdődik az oktatásban.

2020. Június 06. 11:57, szombat | Helyi

A legeltetés ősi hagyomány

Hagyományosan Magyarországon Szent György napján lehet kihajtani a rétre az állatokat.

2020. Június 05. 17:26, péntek | Helyi

Trianon emlékére zúgtak a harangok

Június 4-én az Ótemplom előtti Magyarok Nagyasszonya-szobornál gyűltek össze a félegyháziak, hogy megemlékezzenek nemzeti összetartozásunk ünnepnapjáról.