Városlista
2025. május 28, szerda - Emil, Csanád

Hírek

2025. Március 04. 10:47, kedd | Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogkereskedőket kapcsoltak le Félegyházán

Drogkereskedőket kapcsoltak le Félegyházán

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak három férfi ellen, akiknek a fő bevételi forrása kábítószer terjesztéséből adódott.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a kiskunfélegyházi rendőrök – a főkapitányság kommandósainak segítségével – 2024. február 7-én elfogtak két férfit, és őket kábítószer-kereskedelem bűntette miatt őrizetbe vették. A rajtaütés alkalmával a gyanúsítottaknak lehetőségük sem volt arra, hogy megpróbáljanak megszabadulni az éppen náluk lévő anyagtól, így a rendőrök kellő mennyiségű bizonyítékot gyűjtöttek be a lakóhelyek átkutatása során. Ezen túlmenően készpénzt és a terjesztéshez szükséges eszközöket is lefoglaltak.

A gyanú szerint a bűnelkövetők önállóan terjesztették városszerte a tiltott szereket, azonban előfordult, hogy egymástól vásároltak, amennyiben valakinél „készlethiány” lépett fel.

Az eljárás során kiderült, hogy a pároshoz időközben csatlakozott egy harmadik férfi is: ő leginkább – a saját autójával – fuvarozta a „kereskedőket”, valamint a drog átadás-átvétele során a figyelő szerepét töltötte be, azaz biztosította az üzlet zavartalan lebonyolítását.

A büntetett előéletű trió tagjait a nyomozóhatóság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítja. Ketten tettesként, a harmadik társuk pedig a nyomozók szerint bűnsegédként vett részt az elkövetésben. A rendőrök az ügy vizsgálatát a napokban befejezték. A bűntársak ellen vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták a helyi ügyészségnek.

Az elfogásról készült videó a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség Facebook oldalán megtekinthető: https://www.facebook.com/watch/?v=751744143572988

Különleges iskolarendőr-Keve Konferencia volt Bács-Kiskun vármegyében 2025. február 26-án. A rendezvény vendége Szabó Győző színművész volt, aki a Toxikoma című film kapcsán fiatalkori drogfüggőségéről mesélt, illetve arról, hogy a függőség poklából van kiút. A vele készült spotok a következő néhány napban megtekinthetők az oldalunkon. A drog sohasem megoldás!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 28. 15:02, szerda | Helyi

Kiváló diáksportolók részesültek városi elismerésben

Kiemelkedő sporteredményeik elismeréseként jutalomban részesítette a város önkormányzata azokat a fiatalokat, akik példás kitartással és elhivatottsággal öregbítették iskolájuk és településük hírnevét.

2025. Május 27. 09:51, kedd | Helyi

Országos őzgida- és fészekaljmentési akcióprogram indul

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet drónszakbizottságának javaslatára idén egy hosszútávú gidamentési program kerül meghirdetésre a vadászatra jogosult szervezetek számára.

2025. Május 26. 11:30, hétfő | Helyi

Futóverseny miatt útlezárások várhatóak Kiskunfélegyházán

A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2025. május 31-én szombaton délelőtt Kiskunfélegyháza belvárosában.

2025. Május 26. 10:50, hétfő | Helyi

Tanév végi táncgálát tartottak a művelődési központban

Teltházas közönség előtt tartotta a Padkaporos Táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata közös tanévzáró táncgáláját május 24-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.