Hírek
2014. Február 12. 09:22, szerda |
Belföld
Forrás: - Adrienn -
Diplomamentő program
Több tízezer diák szájából hangozhatott már el az, hogy tulajdonképpen diplomás, már csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy át is vehesse.
Minden ötödiket segíti az állam
Több tízezer diák szájából hangozhatott már el az, hogy tulajdonképpen diplomás, már csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy át is vehesse. Jó hír, hogy a most tavasszal induló Diplomamentő program ezeken a diákokon próbál segíteni.
A Diplomamentő programra olyan 35 év alattiak jelentkezését várják, akik elvégezték sikeresen egyetemi, főiskolai tanulmányaikat és tanulói jogviszonyuk megszűnt. Akik gyesen, vagy gyeden vannak, azoknak az életkori határt sem kell figyelembe venniük és a regisztrált munkakeresők is előnyben részesülnek.
Ezek az első kritériumok a jelentkezéshez, a továbbiakban pedig alapszinten ismernie kell a nyelvet, bár alapfokú nyelvvizsga papírt nem kell felmutatni, csak a kurzust megelőzően egy szintfelmérőn kell bizonyítani tudásukat. A szervezők az aktív dolgozók jelentkezésére is számítanak, így akár esténként és hétvégéken is lehet oktatás. A kurzus zárásaként nyelvvizsga következik, ami ha elsőre nem sikerül, kötelező újra próbálni (maximum kétszer).
Ez a Diplomamentő program több mint tízezer végzett diáknak nyújt lehetőséget arra, hogy a megszerzett diplomát kézbe is vehessék a 240 ingyenes nyelvórát záró sikeres nyelvvizsga után. Sem a képzésért, sem a tankönyvekért nem kell majd fizetni, viszont a kurzust záró nyelvvizsgát az egykori hallgatóknak kell állniuk, azt az esetet kivéve, mikor regisztrált munkanélküliről van szó. Csakúgy, mint az azt követő két vizsgát is, már ha addig nem sikerült volna.
Angol és német nyelvből biztosan indulnak ingyenes órák, és egyenlőre úgy tűnik, hogy a francia nyelvből is jár a kedvezmény.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
