A koponya szándékos deformálásának okait ma sem ismerjük pontosan, az az egy azonban biztos, hogy Csongrádon találták az első magyarországi torz koponyát. A „kutyafejű” tatárnak tulajdonított fej eredetije az évek során eltűnt, emlékét egy torzított koponya másolata őrzi a csongrádi múzeumban.

A testmódosítás földrészeken átívelve jelen van szinte az egész világon mindenhol, elég ha csak a etióp tányérajkú nőkre, a burmai, thaiföldi zsiráfnyakú asszonyokra, vagy az elkötött, „lótusz” lábú kínai lányokra gondolunk. A koponyatorzítás is ilyen, bár közel sincs ennyire köztudatban, és ki is kopott a kultúrából, annak ellenére, hogy Franciaországban, Toulouse környékén szórványosan egészen a huszadik század elejéig, néhány törzsnél pedig még napjainkban is fennmaradt ez a gyakorlat.

Amíg be nem nő a feje lágya

– A koponyatorzítás során a kisgyerekek fejét a születés után szoros pólyával kötötték el, vagy deszkák közé szorították. A puha koponya, amíg a kutacsok meg nem csontosodnak, könnyen formálható, körülbelül féléves korig formálhatták a gyerekek koponyáit – mesélte Borsódi Martin, a csongrádi Tari László Múzeum régésze.

– Erről a jelenségről először Hippokratész tesz említést, aki a Maeotis tó, a mai Azovi-tenger környékén élő „makrokefaloi”, azaz „nagyfejű” népekről ír, akik csecsemőkorban pólyákkal elkötözve hosszabbították meg a fejet. Ez az adott közösségben a tisztelet, a nemesség kifejező eszköze volt a leírás szerint – számolt be a régész.

Mint Borsódi Martin el­mond­­ta, évszázadokig alig akartak hinni Hippokratésznek és a többi antik szerzőnek, annak ellenére, hogy mindegyik földrészen megtalálható volt a koponyatorzítás hagyománya a dél-amerikai kontinenstől kezdve Afrikán át Európáig, de az észak-amerikai indiánok is éltek ezzel a módszerrel.

– Hazánkban a kora bronzkorból ismertek az első mesterségesen alakított koponyák. A régészeti leletek alapján ezt követően majd csak a szarmatáknál bukkant fel a 3. században, és jobban elterjedtté az 5. században vált a hun korszakban, ezt követően pedig még a gepidáknál és az avaroknál is megfigyelhető volt ez a szokás – mondta el Borsódi Martin.

Félelmetes, közösségépítő, divatos

De hogy valójában mit is jelentett, ha valakinek hosszúkás koponyája volt, arra a régész sem tudott egyértelmű választ adni. A rómaiak úgy tartották, hogy a hunok azért használták, hogy ezáltal is félelmetesebbnek tűnjenek a harcosaik. Hippokratész a vezető rétegnek tulajdonította, de egyfajta di­vatjelenségként is tekinthetünk erre. – A régészeti leletekből megállapítható, hogy gazdag és szegény sírokban is egyaránt találtak ilyen koponyákat, tehát ez sem je­lenthet támpontot. Az is lehet, hogy egyfajta közösséghez tartozást jelölt: például a Tolna megyei Mözsön talált késő ró­­mai temetőben az oda érkező keleti idegenek hozták magukkal ezt a szokást, amit a helyiek is átvettek.

Franciaország déli részén az 1900-as évek elején is élt a koponyatorzítás, ezt Toulouse-deformitásnak nevezték, ott is egy adott közösséghez kötődött. Ez időben alkalmazták Oroszország, a Kaukázus, valamint Skandinávia egyes részein is a torzítást, sőt, napjainkban is előfordul még néhány helyen, mint Vanuatuban, Borneón, vagy a kongói Mangbetu törzs körében – magyarázta a régész.

A fejforma változása a külső megjelenésen kívül az egészségi állapotra is hatással volt: a koponya egyes részein csontritkulás lépett fel, de rossz fo­­gakat is okozott az elnyújtott koponya. Dél-Amerikában azt is megfigyelték, hogy a más formájú koponyában nagyobb lett az agy térfogata, ez azonban nem függ össze az intelligenciával, így ezt nem sorolhatjuk az előnyök közé.

Koponyának a vízben a helye

Ha másra nem is volt jó, az valószínű, hogy nem hétköznapi megjelenést kölcsönzött a viselőjének. Ha pedig valakinek ilyen formájú koponya akad a kezébe, azt még a hi­­deg is kirázza. Csongrádon – Magyarországon először – 1867-ben bukkant elő ilyen koponya.

– 1867 augusztusában, a Tisza partján, a mai Csuka Csárda környékén egy partomlás alkalmával kerültek elő az első ilyen koponyák. Egy Pozsár Ferenc nevű halászmester talált hét ilyen – általa tatárnak nevezett – különleges fejet, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget: hatot bedobott a vízbe, a hetediket pedig ajándékba adta Kertész János akkori csongrádi polgármesternek – idézte fel Borsódi Martin.

A koponya egy évig porosodott a polgármester íróasztalán, majd a városvezető ráunva a bizarr papírnehezékre, 1868-ban továbbadta a „tatár fejet” tizenöt forintért Gerlach Benjaminnak, a székesfehérvári cisztercita gimnázium igazgatójának. Az igazgató „púpos koponya” néven iktatta a kü­­lönlegességet az iskola természetrajzi múzeumának leltárába.

A lelet egy véletlen során jutott Lenhossék József anatómusprofesszor tudomására, aki azonnal felismerte a torzított koponya tudományos je­lentőségét, és azt egy tudományos ülésen ismertette is.

Így ír Lenhossék József professzor a koponyáról: „A 33–36 éves egyén koponyája feltűnően kicsiny volt, külső kerülete 400 mm, magassága 151 mm, hossz-­magassági indexe 98,0, hypsikefal. Arcélben (profilban) te­­kintve: a koponyabol- tozat erősen hátrafelé hajlott gömbölyded végű kúp”.

Koponya kerestetik

Azt azonban, hogy a tudományos előadást követően mi lett a csongrádi koponya sorsa, senki sem tudja. – Elképzelhető, hogy a kongresszus után visszakerült Fehérvárra, és valószínűleg a második világháborús harcok során veszett nyoma, akkor ugyanis komoly károk érték a múzeum gyűjteményét – mondta el a Tari László Múzeum régésze. Borsódi Martin hozzátette, felvette a kapcsolatot a székesfehérvári gimnáziummal, ahol megígérték, utánanéznek, hátha valami nyoma van még náluk az egykor nyilvántartásba vett koponyának.

A látogatók azért láthatnak mesterségesen módosított ko­ponyát a csongrádi múzeumban, egy később előkerült fej másolatát őrzik. Az első megtalált csongrádi torzított koponya társai pedig lehet, hogy még ma is ott hevernek valahol a Tisza medrében.

(Forrás: delmagyar.hu - Majzik Attila)