Hírek
2014. Július 13. 11:21, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Cserbenhagyás miatt keressük!
Az ismeretlen sofőr megállás nélkül elhajtott a Tiszakécske külterületén, a 4623-as számú út 13-as kilométerszelvényénél történt közúti közlekedési baleset helyszínéről.
Az ismeretlen sofőr megállás nélkül elhajtott a Tiszakécske külterületén, a 4623-as számú út 13-as kilométerszelvényénél történt közúti közlekedési baleset helyszínéről.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 03010/2950/2014. bűnügyi számon cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2014. július 12-én 19 óra 45 perc körüli időben Tiszakécske külterületén, a 4623-as számú úton Kecskemét irányából Tiszakécske irányába közlekedett egy ismeretlen személy által vezetett, fehér színű, ismeretlen forgalmi rendszámú, Mitsubishi Pajero típusú személygépkocsi. A 13-as kilométerszelvénynél az előtte haladó kerékpáros előzése során áthaladt a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a vele szembe közlekedő Toyota Corolla típusú személygépkocsi vezetője az ütközés elkerülése érdekében jobbra kormányozta gépjárművét, minek következtében lehaladt az útpadkára, majd az úttestre történő visszatérésekor a gépkocsi a bal oldali forgalmi sáv melletti útárokba sodródott.
A Mitsubishi Pajero vezetője megállás és adatainak hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a baleset bekövetkezését vagy az ismeretlen személyről, illetve az általa vezetett gépjárműről bármilyen információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:40, szerda | Kék hírek
Letartóztatták a budapesti szórakozóhelyen történt halálos bántalmazás gyanúsítottját
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen agyonütött egy másik vendéget - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2025. November 30. 08:55, vasárnap | Kék hírek
Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak
Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra.
2025. November 17. 07:31, hétfő | Kék hírek
Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely ma kezdődik a közutakon.
