Hírek
2022. December 06. 16:16, kedd |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Csatlakozott a Dózsa Iskola is az Állatvédelmi témahéthez
Rendkívül nagy érdeklődés mellett, több mint 120 ezer gyerek részvételével indult december 5-én (hétfőn) az Állatvédelmi témahét elnevezésű országos programsorozat, amelynek fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter.
A felelős állattartásra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a most cseperedő generáció lesz majd a jövő állattartója. Eddig még nem volt olyan országos, egy hétig tartó programsorozat, melyben ekkora hangsúlyt fektetnének a fenntartható állatvédelemre és az állatokkal való megfelelő bánásmódra.
Elmondhatjuk tehát, hogy a december 5. és 9. közötti online és külső helyszíneken megvalósuló program egyedülálló közoktatási kezdeményezés, mely a pedagógusok és civil szervezetek részvételével az óvodás, általános iskolás és középiskolás korosztály szemléletformálására fókuszál.
- Az Állatvédelmi Témahét keretei között szeretnénk minél több olyan helyre eljuttatni a gyerekeket, ahol a legkülönfélébb állatokkal ismerkedhetnek meg – nyilatkozta lapunknak a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanára Gyenesné Mészáros Edit, akitől azt is megtudtuk, hogy a gyerekek december 5-én a társállatokkal ismerkedtek a Félegyházi Kutyaiskola jóvoltából. Az előadáson a felelős állattartásról és számos - kutyákkal kapcsolatos – érdekes dologról esett szó.
December 6-án (kedden) a haszonállatokkal ismerkedtek meg a diákok a Déli Agrárszakképzési Centrum - Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Tangazdaságában, ahol Rózsa Pál igazgató vezette végig az istállókon, karámokon, ólakon keresztül a mintegy 50 fős csapatot. A gyerekek a háziállatokból sokat meg is simogathattak, ami láthatóan nagy élményt nyújtott számukra.
A tanárnő a hét további programjairól is beszélt, így például megemlítette, hogy a diákok a Kiskunfélegyházi Kutyamenhelyre is el fognak látogatni, sőt onnan is érkeznek aktivisták előadást tartani az iskolába. A programsorozat december 9-én, a „mézes program”-mal fog zárulni, amelyen a diákok megismerkedhetnek a méhtartás és a mézkészítés rejtelmeivel Kis Miklós méhész jóvoltából. Miklós az iskolában fog előadást tartani, melyen nemcsak a szorgos rovarokkal lehet majd megismerkedni, hanem munkájuk „gyümölcséből”, a mézből is lehet csemegézni.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 16:47, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják
2025. Május 29. 16:20, csütörtök | Helyi
Mozdony került a Kecskeméti Kisvasútra
Újabb hatalmas mérföldkő a kisvasút újraindításának folyamatában
2025. Május 29. 16:16, csütörtök | Helyi
III. Tekergő-Feszt Kiskunfélegyházán
Felvonulás, különleges bringákból érdekes kiállítás, látványos bemutatók, koncertek várnak minden kedves érdeklődőt június 30-31-én a III. Tekergő Fesztiválon.
2025. Május 29. 15:17, csütörtök | Helyi
Szalagátvágással avatták fel a Kossuth utca megújult szakaszát
Hivatalosan is átadták a Kossuth Lajos utca újabb, teljesen felújított szakaszát Kiskunfélegyházán május 28-án.