Hírek
2017. Január 02. 10:08, hétfő |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Brutális fagyok jönnek
![Brutális fagyok jönnek](/external/image_cache/5/b/c/5bc45b7aa2295837eec1bc7c5b64329e.jpg)
Tél tábornok bekeményít az elkövetkezendő napokban, az érkező hidegfrontok sarkvidéki eredetű levegőt hozhatnak a Kárpát-medencébe,
ennek köszönhetően a hét második felében a napi legmelegebb értékek is mínuszok lesznek. Ma azonban még fagypont felett lesz a csúcshőmérséklet.
Napközben északkeleten, keleten továbbra is egész nap megmarad a köd és a rétegfelhőzet, másutt azonban napközben javulnak a látási viszonyok, csökken a felhőzet, délen pedig marad a napos idő.
Az OMSZ a tartós, sűrű köd miatt az ország 17 megyéjére adott ki riasztást.
A ködben hószállingózás is előfordulhat.
Késő délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, késő este északon helyenként gyenge havazás, a Dráva mentén kisebb mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék is lehet.
Délutántól a Dunántúl északi felén megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a ködös területeken 0 és -4, másutt általában 1 és 5 fok között valószínű, de a Dráva mentén ennél melegebb is lehet.
Késő estére 0 és -8 fok közé csökken a hőmérséklet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 15:18, szerda | Helyi
A hosszú élet titka: a sport és az egészséges táplálkozás
Legalábbis ezt vallja Szigeti Ferenc, aki a napokban töltötte 90. életévét.
2024. Július 21. 09:08, vasárnap | Helyi
Nemzetközi versenyen szerepeltek sikeresen a félegyházi birkózók
Nemzetközi utánpótlás szabadfogású versenyt rendezett a Budapesti Vasas, ahol több európai országból és az USA-ból is érkeztek versenyzők.
2024. Július 21. 09:06, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap
2024. Július 21. 09:05, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap