Hírek
2025. Szeptember 19. 07:32, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Birkózó-vb - A nehézsúlyú Vitek először döntős világversenyen
A nehézsúlyú Vitek Dárius megnyerte az elődöntőjét, így fináléba jutott a kötöttfogásúaknál a zágrábi birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
A 25 éves magyar sportoló két nagyszerű fordítás után - a kirgiz Nurmanbet Rajmalij Ulut három-, míg a dél-koreai Li Szengcsant ötpontos hátrányból verte - taktikus meccsen az ukrán Mikola Kucsmijt is felülmúlta és hasonló összecsapásra készült a fehérorosz Pavel Hlincsuk ellen is.
Az első menet százszázalékosan a magyarok kétszeres Európa-bajnoki bronzérmesének elképzelései szerint alakult, igyekezett aktívabbnak tűnni még úgy is, hogy igazán veszélyes szituáció egyáltalán nem alakult ki. A bíró elsőként a 97 kilós kategóriából érkezett riválist küldte parterhelyzetbe, de ott Vitek nem is igazán próbálkozott, így maradt az 1-0-s vezetése a szünetig.
A második három percben már érződött, hogy fáradnak a felek, többször másodperceken át egymásnak feszülve egyhelyben álltak. A szokásoknak megfelelően Viteket is leküldték, Hlincsuk pedig egy ízben kiemelte a magyar birkózót, de eldobni már nem maradt ereje, utána még pörgetni próbált, Vitek végül azt is kivédekezte. Ezek a kísérletek teljesen felemésztették a fehérorosz sportoló energiáját, mert a hátralévő bő másfél percben állásból szinte megmozdítani sem tudta Viteket, aki rendíthetetlen szoborként állt egy helyben, amíg le nem járt az idő.
"Teljes mértékben sikerült végrehajtani a meccstervet. Az én lenti birkózásom nem túl jó, éreztem, hogy nem tudom megpörgetni, ezért inkább nem akartam energiát pocsékolni. Fordított helyzetben kicsit megijedtem, amikor kiemelt, de aztán észbe kaptam, jól mozdultam bele, de őszintén szólva én úgy terveztem, hogy a második menetben is én küldetem le" - értékelt Vitek, aki a nap folyamán mindig csak a következő összecsapására koncentrált és szokásával ellentétben ezúttal a súlycsoportja többi meccsét sem igazán nézte.
"Fura érzés döntősnek lenni, de remélem, hozzá fogok szokni a jövőben".
A döntőben a két éve világbajnok iráni Amin Mirzazadeh lesz az ellenfele, ahogy Vitek fogalmazott, ő nagy falat lesz, "mélyen tarsolyba kell majd nyúlni" a fináléban, hogy valami "okosságot" előhúzzon.
Az elődöntős program magyar szempontból még egy jó eredményt hozott, ugyanis a 82 kilósoknál az elsőként rangsorolt Szilvássy Eriket a nyolcaddöntőben legyőző iráni Golamreza Dzsavad Farokiszendzsani szintén fináléba menetelt, így a magyar birkózót a péntek délelőtti vigaszágra segítette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
