Hírek
2013. Június 28. 14:07, péntek |
Helyi
Forrás: Molnár Katalin
Bevezetik a „Helyi Pénzt”
A nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta a képviselő-testület június 27-én (csütörtökön).
A nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta a képviselő-testület június 27-én (csütörtökön). Az intézményvezetők közül a Móra Ferenc Gimnázium igazgatójának vezetői megbízatása járt le. A testület tagjai véleményezési jogukkal élve támogatták Rosta Ferenc pályázatát, így ha az oktatásért felelős miniszter úgy dönt, a jelenlegi igazgató irányíthatja további öt évig az intézményt.
Ismét napirendre tűzték a díszterem korszerűtlen hangosító berendezésének és szavazórendszerének megújítására benyújtott előterjesztést, amelyet a kivitelező cég azzal egészített ki, hogy munkadíjuk terhére három darab laptopot ajánlottak fel az önkormányzat dolgozói számára. A Darvas téri bölcsőde kisgyermekei is új ágyakat kapnak ötszázezer forint értékben. A városatyák elfogadták a Helyi Esélyegyenlőségi Programot. A hozzászólások arról tanúskodtak, hogy a képviselők szívükön viselik a fogyatékosok, illetve a nők, az alacsony iskolázottságúak, munkanélküliek helyzetét. A program megvalósításához is több ötletet megfogalmaztak. Támogatták a Gyémánt-lakópark melletti terület sport-rekreációs területté nyilvánítását. Ennek köszönhetően a jövőben a „Gyémánt Wellnes” fürdő is megépülhet az érintett területen. A napirendi pontok között szerepelt a „Helyi pénz”, a Kiskunsági Arany Forint bevezetésének lehetősége is. A képviselők ennek érdekében létrehozzák a Gyárfás István Alapítványt, az öt fős kuratórium elnökévé Kapus Krisztián polgármestert, a kuratórium tagjának pedig Balla László alpolgármestert delegálják. Az alapítvány Kiskunhalas, Kiskunmajsa és Kiskunfélegyháza városokat és járási körzetét fogja össze. A Helyi Pénz bevezetésének előnye, hogy helyben tartja a tőkét és dinamizálja a helyi gazdaságot, javulhat a foglalkoztatottság és város adóbevételei is növekedhetnek.
A Jogi Bizottság tagjai anyagi támogatást nyújtanak a Vöröskeresztes táborba utazó félegyházi gyerekeknek, amelyhez Kapus Krisztián kezdeményezésére a képviselőtestület tagjai is csatlakoztak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 10:08, kedd | Helyi
Július 1-jén szünetel a járóbeteg-szakellátás
2026. Június 30. 09:54, kedd | Helyi
Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2026. július 1-jén (szerdán), a Köztisztviselők Napja alkalmából a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban munkaszüneti nap lesz.
2026. Június 29. 14:13, hétfő | Helyi
Tűz van Tiszaalpár külterületén
A tűzoltók hat vízsugárral oltják a lángokat.
2026. Június 26. 09:08, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
