Hírek
2015. November 21. 16:40, szombat |
Helyi
Forrás: police.hu
Bántalmazás Kiskunfélegyházán
A nyomozók azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kiskunfélegyházi férfit.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozást indított testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Az elsődleges adatok alapján 2015. november 19-én 23 óra körüli időben a Kiskunfélegyháza, Szegedi úton – minden előzmény nélkül – szóváltás alakult ki a sértett és egy három fős társaság egyik tagja között. Az ismeretlen férfi a vita hevében többször megütötte és megrúgta a sértettet, aki a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A helyi rendőrök a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya munkatársaival együttműködve azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2015. november 21-én 10 óra 25 perckor Kiskunfélegyházán elfogtak.
A nyomozók T. Jánost testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.
Vele szemben a további eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
