Hírek
2018. Július 29. 07:51, vasárnap |
Helyi
Forrás: HIROS
Bankjegykiadó automatát próbált feltörni egy férfi Kecskeméten
A kecskeméti rendőrök két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják megalapozottan azt a 35 éves férfit, akit őrizetbe vettek.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2018. július 27-én 23 óra 15 perc körül megjelent egy kecskeméti bevásárlóközpontban, ahol egy kézi szerszámgép segítségével megkísérelt kinyitni egy bankjegykiadó automatát. Az üzlet biztonsági őrei az ismeretlent megzavarták, aki menekülni kezdett. Őt az őrök a helyszín közelében elfogták, és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig.

Az egyenruhások a 35 éves férfit előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatását követően lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek. Az eljárás során kiderült, hogy az automatában több mint 28 millió forint volt.
2018. július 14-én is történt egy hasonló eset Kecskeméten. Ekkor egy áruház falán lévő bankjegykiadó automatát – amiben közel 25 millió forint volt – próbált meg ismeretlen tettes feltörni. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a korábbi bűncselekmény elkövetésével is az őrizetben lévő férfi gyanúsítható.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
