Kegyetlenül hangzik ez a megállapítás az idők örvényében, pedig sajnos igaz. Ezért kell hát folyamatosan emlékeznünk városunk olyan egyéniségeire, akik valamilyen módon jelet hagytak maguk után életükkel, munkásságukkal Kiskunfélegyházán. Ez az írás erről szól.

Már maga a Holló László Képzőművész Kör is betölt egyfajta küldetést, hiszen városunk legnagyobb festőjének nevét tartja folyamatosan az emlékezetben.

Bandi bácsi – Terescsényi Endre tanár úr – ennek a körnek volt évtizedekig a vezetője, s a maga idejében túlzás nélkül az egész város ismerte. Egykoron Szlabóczky Emil a tanítóképző nagyformátumú rajztanára fedezte fel tehetségét, s az ő biztatására lobbant fel szunnyadó, kiváló rajzkészsége. Először a Képzőművészeti Főiskolára, majd a szegedi Tanárképző Főiskolára járt és lett Kiskunfélegyháza meghatározó rajztanára, aki igen sok művészt indított el pályáján.

1970-ben vette át a Holló László Kör vezetését és 33 évig irányította a közösség életét. Vezetése alatt lettek ismertek a város határain túl, 1987-ben átvehették a Szocialista Kultúráért Kitüntetést, majd 1988-ban az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete által adományozott Nívó-díjat kapott a Holló Kör.

A Kör vezetőjének következetes, kemény, meg nem alkuvó munkáját az évek során különböző elismerésekkel fejezték ki. Terescsényi Endre tanár úr megkapta az SZMT-díjat, a Szocialista Kultúráért Kitüntetést, valamint a Pilinszky- és a Holló-díjat is. Részt vett a Kör tiszaalpári nyári alkotótáborának indításában, életében, kialakította és ápolta a budafoki Mészáros László Képzőművész Egyesülettel a szakmai, baráti kapcsolatot.

Soha nem akart művészképzést folytatni a Körben, de az ÉLET NAGY RENDEZŐ. A Petőfi Sándor Általános Iskolából – ahol ő tanított – sok olyan tehetséges fiatalt adott a keze alá, akik neki köszönhetik, hogy az 1970-80-as években a kortárs magyar művészet, a magyar underground neves egyéniségei lettek. Mára pedig a magyar művészet illusztris egyéniségei ők. (Vajon hányat tudnánk felsorolni közülük?) Segítsünk: Molnár Árpád Munkácsy-díjas; Méhes Lóránd, Nánay Szilavér, Markolt György mellett nyugodtan ide sorolhatjuk a Göblyös családot vagy Gubcsi Attilát.

Bandi bácsi mindig számon tartotta őket, nagyra becsülte és a nagyobb évfordulós köri kiállításokon mint ”külsősöket” várta. És ők jöttek, hiszen egykori rajztanáruk számított rájuk.

Bár kiváló rajzkészséggel bírt, alkotói egyéniségét, vénáját felülírta polihisztori hajlama. Repülő- és autóvezetői oktatói tevékenysége mellett igen jelentős fotószakkört működtetett. Természetesen a városi, az iskolai rajzszakkörön kívül. Fotótevékenysége – maga a fényképezés, de még inkább annak tanítása – annyira újszerű volt, hogy a szakfolyóiratokban is feltűnést keltett módszertani törekvése, hogy a fotózás helyét a rajzoktatásban megtalálja. Így tehát érthető, hogy igazi, nagyhírű alkotások készítésére nem maradt ideje. Ő a tanítványaiban teljesedett ki igazán. Mostani kiállítása egy válogatás alkotásaiból. Legtöbbjét látták, láttuk, ismerjük. Mégis jó elmerengeni előttük, sétálni közöttük.

A feledést akadályozandó első emlékkiállítást 2004 májusában rendezték a Szakmaközi Művelődési Házban. 9 évvel később nyílt meg most a városi könyvtárban ez a bemutató, mely szinte az egész alkotói munkásságából felvillant valamit.

Ott vannak a megsárgult művészfotók (művészi voltukból semmit sem veszítve !), melyek történelem-ízt is hordoznak, mellettük ott vannak a kemény, határozott alkotói kéz-húzta ceruzavonalakkal papírra vetett félegyházi városrészletek, illetve csendéletek.

A megállt időt azonban a főfalon érezhetjük meg leginkább a nagyobb méretű olajképei előtt állva. Talán itt nyílhat ki legjobban az emlékek tárháza. Kedves, sőt kifejezetten kellemes látvány a finom akvarellsorozata, amely a kiállított anyag javarészét tölti ki.

És ott van a pályatársak közül Pásztory Lajos róla készített karakteres portréja, de még korábbról Móczár Károly ecsetje által megörökített, Terescsényi Endre a vászon előtt című kép. Érdekes és meghökkentő találkozás. A különlegességet a japán mozaikcsempe adja – Vágyak címmel.

Nagyszerűen rendezett, szép egységes anyag, méltó Terescsényi Endre emlékéhez.