Hírek
2013. Március 28. 17:27, csütörtök |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Auschwitz Album a Kiskun Múzeumban
„Róluk, nekünk, nélkülük” címmel nyílt vándorkiállítás március 26-án a Kiskun Múzeumban az intézmény és a Móra Ferenc Gimnázium közös szervezésében.
„Róluk, nekünk, nélkülük” címmel nyílt vándorkiállítás március 26-án a Kiskun Múzeumban az intézmény és a Móra Ferenc Gimnázium közös szervezésében. A megnyitót követően a diákok mutatták be a Kárpátaljáról Auschwitz-Birkenau-ba érkező magyar zsidó transzportokat ábrázoló képeket az érdeklődőknek. A kiállítás Félegyháza egykori zsidó közösségének sorsáról tanúskodó dokumentumokat, fotókat is tartalmaz.

Két SS-tiszt 1944 májusában kapott engedélyt arra, hogy végigfotózza egy Kárpátaljáról származó zsidó transzport érkezését, a szelekciót, a vagyontárgyak elkobzását, egészen a gázkamrák előtt kígyózó sorokig. A papírképeket később a tábor felszabadításakor egy túlélő, az akkor 17 éves, csonttá fogyott, ruháért kutató Jákob Lili találta meg egy törülközőbe csavarva. A fotókon ott voltak akkor már rég halott családtagjai, többek között két kisöccse is, akik a fényképezés után tíz perccel már nem éltek. Az album Amerikába került, s onnan indult világ körüli útjára egyedülálló vándorkiállításként. A kiállítás, valamint a hozzá kapcsolódó oktatási program célja, hogy a holokauszt helyi történetének bemutatása révén személyessé és közvetlenné tegye a vészkorszak tragédiájára való emlékezést.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












