Hírek
2016. Április 21. 16:28, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Átvették díjaikat húsipari termékgyártó szakma kiváló tanulói
Ma (április 21-én) hirdették ki a Húsipari Termékgyártó Országos Szakma Kiváló tanulója verseny eredményeit a Mezőgazdasági Szakképző Intézmény tornacsarnokában.
A rendezvény nyitányaként Rózsa Pál a mezőgazdasági szakképző intézmény igazgatója ünnepélyes szavaival megköszönte a verseny résztvevőinek és a felkészítő tanároknak az áldozatos munkát. Ezt követően Kása Tibor a versenybizottság elnöke értékelte a versenyt.
A diákok az írásbeli feladatokon 73%-osan, a szóbelin 64%-osan, a gyakorlatban pedig 94%-osan teljesítették. A versenybizottság elnöke beszámolójában átfogóan értékelte a versenyzők teljesítményét, felhívta a figyelmet az általános hibákra és további jó tanácsokkal is ellátta a diákokat. Mindhárom részfeladat során voltak tipikus hibák, de ezek mind-mind olyanok, amelyek gyakorlással és alaposabb tanulással kijavíthatók és tökéletesíthetők. Az elnök úr azonban örömmel konstatálta, hogy a higiéniára, a tisztaságra és a balesetmentességre egyöntetűen minden tanuló nagyon figyelt, a legkevesebb hiba ezen a területen volt kimutatható.
Az értékelő de egyben bátorító szavak után a rendezvény legizgalmasabb része következett, az eredményhirdetés, melyen a húsipari szakma szaktekintélyei, a NAK országos és megyei vezetésének képviselői, az FM agrárszakképzési főosztályának képviselője, városunk vezetése nevében Balla László alpolgármester és a versenyt rendező intézmény igazgatója Rózsa Pál nyújtotta át a jól megérdemelt díjakat.
Minden tanuló emléklapot kapott, amelyet Balla László alpolgármester és Rózsa Pál Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatója adott át.
Húsipari Termékgyártó Szakma Kiváló Tanulói:
1. helyezett: Zsemberi Mihály (Szeged)
2. helyezett: Incze Gedeon (Debrecen)
3. helyezett: Ivánkó Márk Mihály (Budapest)
4.helyezett: Nagy Viktor (Kapuvár)
5. helyezett: Jakab Konrád (Székesfehérvár)
A félegyházi diákok eredményei:
6. helyezést ért el Dudás Zalán és 9. helyezést ért el Balázs Dániel
- A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kupájával és oklevéllel jutalmazta a kiváló gyakorlati munkáért: Vasvári Ádám (Budapest)
- A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a kiváló gyakorlati oktatásért járó vándorserleget Gál Ferenc igazgató úr vehette át.
Különdíj:
- Legjobb vágási gyakorlat győztese: Balázs Dániel (Kiskunfélegyháza)
- Szakmai verseny legjobb csontozója: Ivánkó Márk (Budapest)
- A legjobb húskészítmény gyártó: Dudás Zalán (Kiskunfélegyháza)
- A legjobb kereskedelmi gyakorlat bemutatásáért járó díj: Nagy Viktor (Kapuvár)
- A legjobb elméleti teljesítményt nyújtotta: Zsemberi Mihály (Szeged)
- A legjobb Bács-Kiskun megyei versenyző: Dudás Zalán (Kiskunfélegyháza)
- A legjobb Hajdú-Bihar megyei versenyző: Ince Gedeon (Debrecen)
A Padkaporos néptáncegyüttes mellett Csóka Alexandra 10/B osztályos tanuló testvérével, Csóka Rolanddal gitárzenével kísért énekkel, Gene László 9/B. osztályos tanuló szintén gitárzenével színesítette a műsort.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 05. 11:38, szombat | Helyi
Kiskunfélegyháza, mint osztálykirándulási célpont
Petőfi Sándor és Móra Ferenc kultusza máig élénken él Kiskunfélegyházán.
2024. Október 04. 09:31, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Október 03. 13:04, csütörtök | Helyi
Kábítószer-kereskedők rendőrkézen
Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.
2024. Október 01. 16:05, kedd | Helyi
Fizetésemelések a félegyházi péküzemben
Extra juttatást vezetett be és az éjszakás órabérek után járó pótlékot is jelentősen, 20%-kal megemelte szeptemberben az ország egyik vezető sütőipari vállalata, a Félegyházi Családi Pékség.