Hírek
2018. Október 25. 13:32, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Átlagosan 28 ezer forint lesz az éves kgfb-díj
Átlagosan 28 ezer forint lesz a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) éves díja – mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A műsorban elhangzott, hogy a november elején kezdődő év végi kgfb-kampányban 10-15 százalékos díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők.
Sebestyén László szerint azok az autósok, akik 2010 előtt vásárolták gépjárművüket (nagyjából minden negyedik üzembentartó) átlagosan 23-24 ezer forintot fizetnek a kötelező biztosításra, miközben az év közben szerződést kötők körülbelül 40 ezer forintos díjra számíthatnak.
A biztosítási díj mértékét sok szempont alapján alakul ki, de az egyik legfontosabb paramétere, hogy milyen besorolásban van az adott autós. A 2010 előtt szerződést kötött emberek jelentős része a legmagasabb bónuszban, a 10-es kategóriában van, ők akár 50 százalékos kedvezményben is részesülhetnek.
A végső árat azonban az autó paraméterei, a legutolsó károkozás, a lakóhely, és az életkor is befolyásolja - mondta.
A biztosítóknak november 2-ig van lehetőségük új tarifát hirdetni; a szerződést felmondani legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal lehetséges - tájékoztatott az ügyvezető igazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld
Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri
Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
