Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Január 24. 09:39, kedd | Helyi
Forrás: hirado.hu

Átgondolt halfogyasztásra figyelmeztet a WWF

Átgondolt halfogyasztásra figyelmeztet a WWF

Veszélyben a világ halállománya. Harminc éven belül számos faj tűnhet el, ha az emberiség nem gondolja újra a tengeri halászatot.

Fordulópont előtt állunk tehát, de a WWF szakértői szerint most még van esély a fenyegető természeti katasztrófa megakadályozására.

Antal Alexa a WWF Magyarország kommunikációs vezetője az M1 – Kék bolygó című műsorában kifejtette, globálisan több mint hárommilliárd ember állati eredetű fehérjebevitelének húsz százalékát a halak adják, ami feltárja a halászat fontosságát. A halászati ipartól körülbelül ötszázmillió ember függ közvetlenül. Ugyanakkor, azt mondhatjuk, hogy 2012-re a gerinces tengeri fajok populációinak harminchat százaléka eltűnt, ami nagyon komoly hanyatlás – tette hozzá.

Ma a nemzetközi vizeken kétszer-háromszor több hajó halászik, mint amennyi még elfogadható lenne. Tehát a halászati területek nyolcvanöt százalékát kizsákmányoljuk, amely az élőhelyekre és a halakra is veszélyes. Tonhal, homár, tőkehal – hogy csak néhányat említsünk a már veszélyeztetett fajok közül. Mindez az illegális, valamint a pusztító halászati technikák számlájára írható. Emellett pedig sok esetben sérülnek a korallok is.

A halfajok huszonöt százaléka függ valamilyen módon a koralloktól: szaporodó-, táplálkozó-, búvóhely nekik. Globálisan a koralloknak háromnegyede veszélyben van – tette hozzá Antal Alexa.

Bár az élővizek túlzott mértékű lehalászása okozza a legnagyobb gondot, ez korántsem vonja magával, hogy vissza kellene szorítani halfogyasztásunkat. A szakember szerint a magyar átlag egyáltalán nem fogyaszt sok halat, tehát még a környező országokhoz képest is elmarad a mi halfogyasztásunk, ezért ő inkább a tudatosságra biztatná az embereket – magyarázta.

Vagyis, ha tehetjük, nézzük meg a halak származási helyét, válasszunk tenyésztett állatokat és minősített termékeket. És, hogy mi lehet még megoldás?

Antal Alexa kifejtette, globálisan nagyon sokféle stratégia van a fenntartható halászatra a halászhajók számának csökkentésétől a tengervédelmi területek kialakításán és megfelelő kezelésén át, a fenntartható jövedelemforrás megteremtéséig azoknak a halászoknak, akik napi szinten függenek tőle, hogy ne kelljen annyiszor halászniuk – magyarázta a műsorban.

Malajziában például a WWF támogatásával a helyi halászok és családtagjaik fenntartható alapanyagokból dísztárgyakat készíthetnek a turistáknak. Ez a pluszjövedelem fedezni tudja a halászat visszaszorításából fakadó keresetcsökkenést.

Mi pedig azzal is sokat tehetünk, ha az édesvízi halakat részesítjük előnyben – hangzott el a műsorban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.