Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. November 03. 14:09, szombat | Helyi
Forrás: BAON

Aranyat ért a matyó perec és a rongyos kifli

Aranyat ért a matyó perec és a rongyos kifli

Dobogós helyezésekkel tértek haza a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium diákjai.

Budapesten megrendezett 17. Pék Hagyományőrző, 5. Pozsonyi kifli készítő, 2. Mézeskalács-díszítő és az 1. Kézi Konyakmeggy-­készítő Versenyen kiválóan szerepeltek a félegyházi mezőgazdasági iskola diákjai.

Molnár Laura és Szabó Imre indult további kilenc másik csapattal egyetemben a pék hagyományőrző versenyen, ahol szóbeli és gyakorlati feladatokban történt a megmérettetés – tájékoztatta a BAON internetes hírportált Rózsa Pál igazgató. Elmondta, a szóbeli feladat keretein belül szakmatörténeti kutatómunkát kellett a diákoknak végezniük, melynek témája a kovász volt. A gyűjtőmunka eredményét a bizottságnak szóbeli bemutatással prezentálniuk kellett. Ezek után következett a gyakorlati feladat, ahol a csapatnak három óra állt rendelkezésére, hogy öt darab matyó perecet és harminc darab rongyos kiflit készítsen, majd húsz perc alatt a termékeknek megfelelően az asztalt is fel kellett díszíteni, illetve a termékeket tálalni.

A pozsonyikifli-készítő versenyen Csapó Dávid indult, neki húsz darab diós és húsz darab mákos pozsonyi kiflit kellett elkészítenie, majd feldíszített asztalon kínálnia. A bírálóbizottság értékelése alapján Molnár Laura és Szabó Imre aranyérmet, valamint különdíjat kapott a legjobb gyakorlati munkáért, Csapó Dávid pedig bronzérmes lett. A tanulók osztályfőnöke Szabó Nóra tanárnő. A diákok elméleti felkészülését Horváth Mária tanárnő, a gyakorlatit pedig Horváth Krisztián szakoktató segítette. Ugyanakkor köszönet illeti a Kiskun Múzeum munkatársait is, akik a kutatómunkában segítették a tanulókat – fűzte hozzá Rózsa Pál.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.