Hírek
2020. Május 04. 11:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Aki értesítést kap, vegyen részt a szűrőprogramban
Ez egy tudományos vizsgálat, és ilyen típusú vizsgálat a világon még nem történt. Ez lesz az első teljes országot lefedő szűrés-program.
Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezdett, ami május 1-14 között zajlik a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, bevonva a négy hazai orvosképzőt.
Merkely Béla, az SE rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a jelenlegi mért adatok alapján feltételeznek egyfajta vírusfertőzött arányt, így ebből kiszámolva mintegy 17 780 személyt hívtak meg teljesen random módon a szűrésre.
A szűréssorozat lebonyolításában ezren vesznek részt: orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával.
„A közvetlen vírus kimutatáson kívül vért is veszünk, ott pedig az ellenanyag jelenlétét határozzuk meg, azért, hogy többet tudjunk, illetve egészen pontosan ismerjük a rizikóját a népességünknek egy ilyen fertőzéssel szemben” – részletezte a klinikai járványelemző.
Fontos tudni, hogy a kiválasztottak mintegy 500-1000 honfitársukat is képviselik a vizsgálatban, ezért Merkely Béla arra kért mindenkit, aki értesítést kap, menjen el a szűrésre, vagy tegye lehetővé, hogy a szakemberek az otthonában végezzék el azt, hogy minél pontosabb kép alakulhasson ki a magyar társadalom koronavírus-fertőzöttségéről.
Hozzátette: lehetséges például, hogy a vércsoport is befolyásolhatja a vírusnak való kitettséget, vagy a szövődmények kialakulását. Egyes kínai és amerikai adatok azt mutatják, hogy a 0-s vércsoport egy kis védettséget jelent, az A-s vércsoportúaknál pedig kicsit nagyobb a kitettség, de az országos szűrőprogramban számos más lényeges paramétert is vizsgálnak, hogy teljes képet kapjanak a magyarországi helyzetről – mondta Merkely Béla.
„Ez egy tudományos vizsgálat, és ilyen típusú vizsgálat a világon még nem történt. Ez lesz az első teljes országot lefedő szűrés-program” – emelte ki Merkely Béla.
A címlapfotó illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.