Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2023. Február 05. 17:15, vasárnap | Helyi
Forrás: F. Adrienn

A városért imádkozni azt jelenti, hogy egy nagy családért fohászkodunk

A városért imádkozni azt jelenti, hogy egy nagy családért fohászkodunk

Ma (február 5-én) tartották a Sarlós Boldogasszony Templomban a város áldásáért felajánlott szentmisét, melyet Geszler Péter esperes plébános celebrált.

Az eseményen a hagyományokhoz híven a város vezetői és lakossága közösen imádkoztak Kiskunfélegyházáért.

- Városalapítóinkra emlékezünk a mai napon. Városért imádkozni azt jelenti, hogy egy nagy családért fohászkodunk az Úrhoz, egymást segítve és egymásra kérve Isten áldását. Fontos ez, hiszen aki családban, közösségben él, az figyel a másikra, segíti, tiszteli és szereti a másikat és mindent megtesz azért, hogy a másik előbbre jusson. Ma ehhez kérjük Isten kegyelmét és Isten áldását – mondta a szentmise kezdetén Péter atya.

A plébános a szentmise evangéliumának felolvasását követően az emberi élet céljáról beszélt és megemlékezett őseinkről, elődeinkről, akiknek volt elég bátorsága és hite ahhoz, hogy elinduljanak és keressenek egy otthont, magukkal hozva hitüket templomot építsenek, köré pedig házakat.

- Minden dolognak ebben az életben célja van. Az emberi életnek hogy ne lenne? Az emberi élet célja az, hogy a föld sója és a világ világossága legyen.

A keresztény ember feladata, hogy ízt vigyen az ízetlen világba. A só az ízesítés mellett viszont tartósít is. Tehát nekünk tisztának, igaznak és szépnek kell lennünk, távol kell tartanunk a romlást attól az igaz kincstől, amit kaptunk az Istentől: a lelkünktől. Vigyétek a tisztaságot, a romlatlanságot az emberek közé, hiszen Jézus is ezt teszi akkor, amikor gyógyít, tanít és velünk van. Nekünk kell lennünk a világ világosságának, mert sokszor olyan nagyon sötét ez a világ és mi is sokszor olyan búskomoran látjuk. Az evangélium az örömhír, az evangélium a világosság. Nekünk ezzel az örömmel, világossággal kell elindulnunk, hogy valóban jellé váljunk.

Az Isten hitemet nem tudom és nem is akarom elrejteni, hogyha az a hit igazán jó, ha valóban élő. Azt meglátják az emberek, az feltűnő lesz, az szép lesz. Így válunk mi a világ világosságává – mondta beszédében Péter atya.

A szentmise végén a hívek Balázs-áldásban részesültek. Farkas Tibor atya szentelt gyertyával megáldotta a jelenlévők, főként a gyermekek torkát, Balázs-áldást kért, hogy a torokfájás elkerülje őket.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.