Városlista
2021. október 24, vasárnap - Salamon

Hírek

2011. Augusztus 25. 14:25, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress

A szezon végén is iható tisztaságú a Balaton vize

A szezon végén is iható tisztaságú a Balaton vize

Vörös Lajos, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatója szerint a méréseik azt bizonyítják, hogy akár inni is lehet a Balaton vizéből, olyan tiszta. Ez persze nem feltétlenül igaz a strandokon.

A 90-es évek elején tapasztalt súlyos vízminőségromlást okozó algásodás ma már szerencsére a múlté. Arra azonban most is oda kell figyelni, hogy a Balaton vízminőségét rendszeresen ellenőrizzék. A korábbi évek módszerei helyett magyar kutatók új vizsgálati technológiát fejlesztenek: a speciális, Digitális Holografikus Mikroszkóprendszer segítségével nemcsak az algásodás mértékét, de az összetételét is vizsgálják. Kevesen tudják, hogy a Balaton folyamatosan mintegy százezer ember számára biztosít ivóvizet. „A nyári szabadságok idején akár egy millióan is fogyasztják a Balaton vizéből előállított ivóvizet” – jegyezte meg Törökné Dr. Kozma Andrea az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés és Vízbiztonsági Főosztályának osztályvezetője.

„Augusztus közepén-végén a tó legalgásabb területein, a Keszthelyi- és a Siófoki-medencében a lebegő mikroszkopikus algák összes tömege nem érte el a megengedhető mennyiség felét sem” – mondja Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója. „Ki merem jelenteni, hogy a Balaton nyíltvizéből inni semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent. Persze ez nem feltétlenül lehet igaz a strandokon, ahol többek között napolajjal szennyeződik a víz!”- teszi hozzá. Arra azonban felhívják a figyelmet a szakértők, hogy rendszeresen ellenőrizni kell a tó vízében lebegő algák mennyiségét és minőségét. „Évek óta dolgoztunk egy olyan speciális digitális holografikus mikroszkóp fejlesztésén, amellyel pontos képet kaphatunk nemcsak az algásodás mértékéről, de annak összetételéről is” – mondta Tőkés Szabolcs, az MTA SZTAKI (Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet) tudományos főmunkatársa.

A két akadémiai intézmény (MTA SZTAKI, MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet), az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a MEDIRLAB Orvosbiológiai Fejlesztő Kft. alkotta konzorcium által kifejlesztett automatizált térfogati mikroszkóp rendszer – a Vízbiológiai Digitális Holografikus Mikroszkóprendszer (DHM) - alkalmas a vizek folyamatos monitorozására. „A hagyományos mikroszkópban egy adott pillanatban csak egy rendkívül vékony, kis mélységű szelet látható élesen. A DHM-ben viszont ennek a térfogatnak közel ezerszereséről készülhet felvétel digitális kamerával. Így a szükséges felbontásnál a hagyományos mikroszkópokkal csak a köbmilliméter néhány ezred részéről tudunk információt rögzíteni, ellenben a DHM-mel több köbmilliméterből kapunk képeket. Ezt a holografikus felvételt aztán – a hagyományos holográfiával ellentétben – nem fénnyel világítjuk meg, hanem a fényhullámok terjedését digitálisan szimulálva virtuálisan, ezzel rekonstruálva a térbeli tárgyakat. Ezeket a rekonstruált tárgyakat (esetünkben a vízben élő mikroszervezeteket) síkmetszetenként nagy sebességgel megjeleníthetjük egy képernyőn, vagy ezekből a síkmetszetekből szoftveresen összerakhatjuk a háromdimenziós tárgyakat”- ismerteti a DHM működési elvét Nagy Tamás, a Medirlab ügyvezetője. A konzorcium a Nemzeti Technológiai Program keretében, az NFÜ támogatásával végzi a fejlesztést.

A folyamatot egy alakfelismerő és osztályozó szoftvercsomag automatizálja. Ez a programrendszer összehasonlítja az alga-adatbázisban található adatokat az éppen rekonstruált algák képével, illetve azok tulajdonságaival, osztályba sorolja azokat, végül gyakorisági statisztikát készít. Ezeket megadott rendszerességgel elküldi a vízminőségért felelős szakembereknek. Ha a veszélyes algák vagy az úgynevezett indikátor szervezetek sűrűsége meghaladja a biztonsági határértéket, riasztást ad ki a rendszer. Így az eddigieknél sokkal gyorsabban megakadályozható, hogy a lakosság mikroorganizmusokkal veszélyesen szennyezett vizet igyon, vagy abban fürödjön, mint eddig.

OrientPress Hírügynökség

Címkék: balaton

Ezek érdekelhetnek még

2021. Október 24. 12:15, vasárnap | Belföld

Drogdílerekre csaptak le a rendőrök

Egy időben, öt helyszínen ütöttek rajta két kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfin, valamint három, az ügyfélkörükbe tartozó fogyasztón a Pest megyei rendőrök

2021. Október 24. 10:12, vasárnap | Belföld

Virológus: csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora

Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában.

2021. Október 24. 06:00, vasárnap | Belföld

Megölt egy idős asszonyt két nő Komlón

Megölt két nő egy 86 éves asszonyt, akit közösen ápoltak Komlón - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

2021. Október 24. 05:00, vasárnap | Belföld

Életveszélyesen megsérült egy motoros rendőr szolgálat közben

Szolgálat közben balesetet szenvedett és életveszélyesen megsérült egy motoros rendőr Budapesten - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-vel.