Hírek
2018. Július 03. 12:13, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
A szakmai gyakorlaton parkolót építettek
Július 3-án újabb parkolót adtak át a Kun utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán.
Az 5 férőhelyes parkoló költségeit városunk önkormányzata vállalta magára, a kivitelezés pedig a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak szakmai képzésével kapcsolódott össze, akik Balogh László szakoktató irányításával végezték el a munkát – tudtuk meg Balla László alpolgármestertől, a körzet önkormányzati képviselőjétől.
Azt is megtudtuk az alpolgármestertől, hogy ősztől folytatódik a parkoló környékének fejlesztése. Az iskola növendékei által a tanév folyamán legyártott nagyobb méretű járólapok és szegélykövek ekkor kerülnek a helyükre és megújulhat ezen járdaszakasz is. De arra is ügyelnek a kivitelezéskor, hogy a zöldfelület ne csökkenjen, így a munkálatok zárásaként rendezett környezet fogja fogadni az iskola gyakorlóépülete mellett parkolni szándékozó pedagógusokat.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.







