Hírek
2014. Február 25. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A Rudas a negyedik legszebb gyógyfürdő a világon
A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje; a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, közel egymilliárd forint összköltségű rekonstrukciója a tervek szerint augusztusra készül el - jelentették be sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
A thrillist.com nevű amerikai magazin 2013-ban sorolta az előkelő negyedik helyre a Rudas Fürdőt a világ fürdői között - mondta el Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.
Budapest fürdői általában az első négy között szerepelnek a külföldi lapok összeállításaiban: a CNN a Gellért fürdőt, a Guardian a Palatinus fürdőt, a Spiegel Online a Széchenyi fürdőt sorolta a legjobbak közé, vagyis már nem lehet úgy összeállítani a világ legjobb fürdőit bemutató sorozatot, hogy abban ne szerepeljen budapesti fürdő - tette hozzá.
Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte: a budapesti gyógyfürdők fejlesztése folyamatos, ezt az elmúlt három évben megvalósult és átadott infrastrukturális beruházások is mutatják.
Ezzel párhuzamosan a fővárosi önkormányzat feladata a tervezés, annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló forrásokat le lehessen hívni. Az elért eredmények kapcsán fel kell hívni az itt élők figyelmét arra, hogy egyedülálló adottságokkal rendelkező városban élnek - mutatott rá.
Ismertetése szerint a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának, az egykori palackozó üzemnek a rekonstrukciója idén augusztusra fejeződik be, akkor 4 új medencét adnak majd át.
Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelő államtitkára arról beszélt, hogy a tárca célja a turisztikai célú beruházások aktív támogatása, amelyek hozzájárulnak a belföldi és külföldi látogatók számának növeléséhez.
Közölte: a Rudas Gyógyfürdőben két éve lezárult fejlesztés 391 millió forint európai uniós támogatásban részesült. Arról is beszélt, hogy hamarosan véglegesítik a 2014-2020 közötti tervezési időszak fejlesztési programjait megalapozó partnerségi megállapodást az EU-val, a pályázatok 2014 második felétől jelennek majd meg.
Szőke László a jelenleg is zajló rekonstrukcióról elmondta: a fürdő területének növelésével, az új medencék és a szauna-világ kialakításával több mint 2550 négyzetméteres területet érint. A fejlesztés teljes költsége közel egymilliárd forint.
A sajtótájékoztatón bemutatott tervek szerint az új déli szárny háromszintes lesz. A beruházás során kialakítanak egy földszinti medenceteret, ahová két közepes és két kisebb, úgynevezett merülő medencét építenek. Az emeleten egy, az utcáról is megközelíthető, közel 250 négyzetméteres étterem várja majd a vendégeket. A tetőteraszon napozóterasz és jacuzzi fog üzemelni. A jelenlegi uszodához csatlakozó vendég- és személyzeti öltözőket magába foglaló épületrészben pedig egy több mint 500 négyzetméteres szauna világot hoznak létre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld
Vonat elé hajtott egy kamion Baján
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;
2024. Május 06. 07:48, hétfő | Belföld
Magyar Péter: ma Magyarországnak szeretetre, békére, az árkok betemetésére van szüksége
2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg
Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során