Hírek
2012. Január 03. 14:29, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI - Fotó: Reuters
A Rangers nyerte a Winter Classicot
A New York Rangers együttese 3–2-re győzött a vendéglátó Philadelphia Flyers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hagyományos, nyitott pályás mérkőzésén.
Az NHL-ben ez volt az ötödik ilyen jellegű bajnoki találkozó, amelyet most kivételes alkalommal nem január elsején, hanem másodikán tartottak, mert újév napjára esett az Egyesült Államokban hatalmas népszerűségnek örvendő amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának zárása.
A mostani Winter Classicnak a philadelphiai Citizens Bank Park, a helyi Phillies baseballegyüttesének stadionja adott otthont, és a helyszínen 47 ezer szurkoló foglalt helyet. Az elmúlt napokban többek között egyetemi és öregfiúk összecsapásokat is rendeztek a pályán. A legolcsóbb jegy 275, a legdrágább pedig – amelyhez VIP-parkoló is tartozott – 1755 dollárba került.
A meccs még világosban – és nagy szélben – kezdődött, majd az első harmad után felkapcsolták a reflektorokat is. A két csapat játékosai tisztelegve a hagyományok előtt régi, úgynevezett retro mezben léptek pályára, és a felvezetés, a körítés is látványos, közönségszórakoztató volt. Például az amerikai himnusz záró soránál két szuperszonikus vadászgép húzott el a stadion felett, míg az HBO-csatorna hetek óta valóságshow-t forgatott az érintett hokisokkal.
A Rangers már a 15. másodpercben kapuvasat lőtt, majd a túloldalon Giroux – akinek lánytestvérét, Isabelle-t az előző nap éppen ezen a jégen jegyezték el –, valamint Jagr, a New York-iaktól pedig Gaborik hagyott ki ziccert.
A folytatásban a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, és a 33. percben a nyomás góllá érett. Az olimpiai bajnok Lundqvistról kipattant egy távoli lövés, Schenn pedig közelről beütötte élete első NHL-es gólját. Két perc múlva Giroux is betalált, ám kereken 30 másodperc múlva Rupp szépített.
Közvetlenül a szünet után Rupp éles szögből is eredményes volt, majd három perc elteltével Richardsról feledkeztek meg a Flyers-védők.
A hajrában volt esély az egyenlítésre, 19,6 másodperccel a vége előtt büntetőt kapott a Philadelphia, ám Briere kihagyta, így nyert a Rangers.
Eredmény:
Philadelphia Flyers–New York Rangers 2–3 (0–0, 2–1, 0–2)
gól: Schenn (33.), Giroux (35.), illetve Rupp (35., 43.), Richards (46.)
További eredmények:
Ottawa Senators–New Jersey Devils 3–2, hosszabbítás után
Vancouver Canucks–San Jose Sharks 2–3, szétlövés után
Chicago Blackhawks–Edmonton Oilers 3–4
Los Angeles Kings–Colorado Avalanche 1–2, szétlövés után
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 27. 20:00, kedd | Sport
Világklasszissal erősít a Víz, Zene, Virág Fesztivál
Besenyei Péter légibemutatót tart az Öreg-tó felett
2025. Május 26. 18:03, hétfő | Sport
Roland Garros - A címvédő Alcaraz vár Marozsánra a második fordulóban
A várakozásoknak megfelelően a címvédő Carlos Alcaraz vár a második fordulóban Marozsán Fábiánra a francia nyílt teniszbajnokságon.
2025. Május 23. 07:35, péntek | Sport
Premier League - Kerkez Milos a szezon álomcsapatában
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült az angol labdarúgó-bajnokság hivatalos honlapjának álomcsapatába.
2025. Május 23. 07:34, péntek | Sport
Ismét felveheti a Videoton nevet a székesfehérvári labdarúgócsapat
A Videoton Holding Zrt. hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a Videoton nevet használja.