Hírek
2016. December 18. 10:04, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
A negyedik gyertya lángját a betlehemi tűz lobbantotta fel
A negyedik vasárnap a szeretetet jelöli. Keresztelő Szent János odaadását, aki hittel, reménnyel és örömmel hirdette a negyedik ígéret valóságát, Jézus eljövetelét, aki a szeretet által jut el az emberek szívéhez.
E szavakkal köszöntötte városunk gyertyagyújtási ünnepségén a megjelenteket Görög Anita, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának közművelődési referense.
Ezt követően Hatvani Zsófia református lelkész mondta el adventi gondolatait János apostol I. leveléből 4. fejezet, 18. versének első felét idézve. „A szeretetben nincs félelem. Sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” A lelkésznő arról beszélt a megjelenteknek, hogy mennyire fontos a mai kétségekkel és félelmekkel teli világunkban megtalálni miben rejlik a szeretet érzése. Ha megtapasztaljuk az önzetlen, elfogadó szeretetet, akkor szembe tudunk nézni az élet bármely nehézségeivel, legyen az a munkánkkal, anyagijainkkal, családunkkal, gyermekeinkkel vagy a házasságunkkal kapcsolatos.
A magvas gondolatokat követően a Padkaporos Táncegyüttes hagyományőrző betlehemes játékát adta elő közönségének.
Az est fénypontjaként pedig Hatvani Zsófia református lelkész a Betlehemből hozott lánggal lobbantotta fel városunk adventi koszorújának negyedik gyertyáját. Az ünnepi rendezvényt Csányi József polgármester zárta. Beszédében megköszönte a városlakóknak a rendezvényeken való részvételt és azt, hogy az év legszebb ünnepére, a Karácsonyra Kiskunfélegyháza lakói méltóképpen, összetartó családként tudtak készülődni.
A gyertyagyújtási ünnepségen a Királyi Szakácsok – csakúgy mint eddig minden alkalommal – péksüteménnyel, szaloncukorral, forralt borral és teával kínálták a megjelenteket.
Az ünnepi eseményt követően kisorsolásra kerültek a Kiskun Múzeumban kiállított Mézeskalács Meseváros egyes darabjai.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 15:18, szerda | Helyi
A hosszú élet titka: a sport és az egészséges táplálkozás
Legalábbis ezt vallja Szigeti Ferenc, aki a napokban töltötte 90. életévét.
2024. Július 21. 09:08, vasárnap | Helyi
Nemzetközi versenyen szerepeltek sikeresen a félegyházi birkózók
Nemzetközi utánpótlás szabadfogású versenyt rendezett a Budapesti Vasas, ahol több európai országból és az USA-ból is érkeztek versenyzők.
2024. Július 21. 09:06, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap
2024. Július 21. 09:05, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap