Hírek
2019. Július 22. 11:37, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Dinnyés Gyula
Jól szerepeltek a Koppány íjászok a hétvégén
2019. július 20-án a gyulai kempingben rendezett a Kerecsényi László Íjász Egyesület OB kvalifikációs íjászversenyt.
Annak ellenére, hogy a Koppányok már régebben megszerezték a kvalifikációt, egy jó edzőmeccs szándékával hatan utaztak a versenyre.
A nagy hőségben jól esett az árnyékos pályán versenyezni. A pálya a MÍSZ szabályzatának megfelelően 24 lőálláson 3D, ügyességi, lőlapos szakaszokra osztva, jó kihívás volt.
Az alábbi eredmények születtek:
Kovács Máté gyerek, pusztai kategóriában a Tőle megszokott magabiztosságával 87 ponttal megelőzve a második helyezettet a dobogó tetejére állhatott. (487 pont)
A legnépesebb kategóriában (Felnőtt férfi, pusztai) 3 Koppány volt érdekelt, ahol Szeibert Imre 429 ponttal a hatodik, Balanyi Sándor 348 ponttal a 15. Kovács László 321 ponttal a 19. lett.
Tiszteletreméltó nők között pusztai íjjal Bicskeiné Csányi Mária bizonyította szárnybontogatásait. Hiszen már többször is a dobogó tetejére jutott. Nem volt ez másképpen Gyulán sem, hiszen közel 20 pont előnnyel magamögé utasította versenytársait, így az első helyen végzett.
Tiszteletreméltó férfiak közt vadászreflex íjjal Dinnyés Gyula 497 ponttal 2. lett.
Ugyanitt délután úgynevezett Vata lőlapos versenyt szerveztek, ahova 4 Koppány nevezett.
Itt Bicskeiné Csányi Mária ismét remekelt és első lett!
Szeibert Imre és Balanyi Sándor pontos helyezéséről nem kaptunk információt. Jól lőttek, vélhetően az első 10-ben végeztek. Dinnyés Gyula 2. lett itt is.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport
Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson
2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.
2026. Február 01. 21:58, vasárnap | Helyi sport
Félegyházi éremeső a Kelet-Magyarország Kupán a birkózóktól
Az elmúlt szombaton Miskolcon rendezték a Kelet-Magyarország Kupa szabadfogású birkózó versenyt, az U10, U11 és U13-as korosztályoknak.
2026. Január 26. 15:43, hétfő | Helyi sport
Éremeső Korondon: kilenc dobogós hely a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzőitől
Egy nagyszerűen sikerült hétvégén vannak túl a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői.
2026. Január 23. 10:54, péntek | Helyi sport
Eredményes szereplés a soltvadkerti Grundbirkózó területi döntőn
A Grundbirkózó program területi döntőjét Soltvadkerten rendezték meg, ahol a térség több intézménye is képviseltette magát.












