Városlista
2020. április 10, péntek - Zsolt

Hírek

2019. Szeptember 09. 13:59, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

A Libafesztivál a gyerekek örömére is szolgált

A Libafesztivál a gyerekek örömére is szolgált

A 21. Kiskunfélegyházi Libafesztivál a család apraját-nagyját megmozgatta.

Nemcsak az ínycsiklandó libaételek, a megvásárolható ezerféle liba termék, a koncertek, érdekes programok vonzották be a városközpontba az érdeklődőket, hanem a gyerekek számára szervezett libasimogató, futóverseny, utcaszínház, népi játékok, kézműveskedés és interaktív előadások is.

A fesztivál mindkét napján a Kazinczy utca elején felállított pici sátor alatt pelyhes kislibákat lehetett simogatni, de a főzőversenyre egy fiúcska jókora szárnyas libáját is elhozta, hogy megcsodálhassák azt a gyerekek. A rendezvény fő szponzorának, az Integrál Zrt.-nek köszönhetően lufiból sem volt hiány.

Óriási sikere volt az ünnepélyes megnyitót követően a Makám Zenekar Bogárbál című gyermekkoncertjének is, ahol az apróságok nemcsak a százlábú születéséről, a karikás szemű nyúl rémálmairól szereztek tudomást, hanem még egy álmedve téli settenkedéseiről, a csigabigák tavaszi báljának vendégseregéről és arról a kabócáról is hallhattak meséket, aki nem szeretett tanulni.

A szombati napon a Ludas Matyi futama is nagyon sok gyermeket megmozgatott, akik pedig inkább a mese világát szerették volna élvezni, azok a Templom téren foglaltak helyet és a Boka Színház utcaszínházi előadásán szórakozhattak. A népszerű Kaláka Együttes: Három székláb című gyermekkoncertjére is nagyon sokan ellátogattak a SPAR melletti kisszínpadhoz, csakúgy mint a Bábakalács Bábszínház előadására. És ha gyermekprogram, akkor elengedhetetlen már Kiskunfélegyházán, a Langaléta Garabonciások jelenléte. Ők pénteken késő délután szórakoztatták a nagyérdeműt a Templom téren.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2020. Április 10. 09:32, péntek | Helyi

Lezárják a Tőserdőt húsvét hétvégéjére

2020. április 10-én 12:00 órától 2020. április 13-án 24:00 óráig a tőserdei Holt –Tisza part lezárásáról intézkedem - írja Lakitelek weboldalán a település polgármestere, Madari Róbert.

2020. Április 10. 09:29, péntek | Helyi

Szavakkal leírhatatlan fájdalmaim voltak

Felgyógyult egy kecskeméti férfi a koronavírusból. (Videoval)

2020. Április 10. 09:08, péntek | Helyi

Elmaradt a húsvéti roham

A járványhelyzet felforgatta a vásárlási szokásokat az elmúlt másfél hónapban.

2020. Április 10. 09:07, péntek | Helyi

Munkaszüneti napokon sincs kamionstop

A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet miatt, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon.