Hírek
2018. Szeptember 11. 12:18, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
A következő tanévben elindulhat a kadétképzés a kiskunmajsai Tomori-gimnáziumban
A képzés része az elsősegélynyújtás, az életmentés, a tájékozódási készség javítása, az önvédelmi képességek erősítése vagy a sportlövészettel való megismerkedés.
A foglalkozásokon katonák is részt vesznek, a program legfontosabb célja nem feltétlenül a jövő katonáinak kiképzése, sokkal inkább az, hogy a hazaszeret érzését kialakítsa a gyerekekben.
Jövő szeptembertől elindulhat a kadétképzés a kiskunmajsai Tomori-gimnáziumban - közölte a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos pénteken az alföldi városban.
Simicskó István a gimnáziumban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: azzal, hogy a katolikus egyház fenntartásában működő iskola csatlakozik a kadétprogramhoz, tovább szélesíti azokat a lehetőségeket, amelyeket a Kiskunmajsán és a környéken élő családoknak tud nyújtani.
A kadétprogram újabb lehetőség arra, hogy az alaptörvényben deklarált célt, mely szerint a haza védelme nemzeti ügy, el tudjuk érni. A kezdeményezés a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program része, komoly az érdeklődés iránta, számos iskola csatlakozott már a programhoz - tudatta Simicskó István.
Farkas Zoltán, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója elmondta, tavaly merült fel az ötlet, hogy az iskola csatlakozzon a kadétprogramhoz. Az elképzelést a tantestület, a város vezetése, és a fenntartó katolikus egyház is támogatja. Amennyiben október végéig az Emberi Erőforrások Minisztériuma és honvédelmi tárca is támogatja a tervet elkezdődhet a tantervek és tanmenetek előkészítése, és a beiskolázási kampányt követőn szeptemberben elindulhat a kadétképzés az intézményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.