Hírek
2013. Október 08. 15:22, kedd |
Helyi
Forrás: BMRFK
A Kölcsey utcában kért útbaigazítást, majd rabolt
Lopott biciklivel menekült a helyszínről a kiskunfélegyházi rabló.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. június 24-én indított nyomozást rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. június 24-én 19 óra 45 perc körüli időben Kiskunfélegyházán, egy a Kölcsey utcában egyedül sétáló idős asszonyt útbaigazítás ürügyével szólított le egy fiatalember. A beszélgetés közben az ismeretlen férfi hirtelen kitépte a sértett kezéből a táskáját, majd nyakából az aranyláncait is megpróbálta letépni. Mivel a láncok elszakadtak és a földre estek, azokat nem tudta ellopni. Ezt követően a férfi az eltulajdonított táskával a helyszínről kerékpárral elmenekült.
A bejelentést követően széleskörű adatgyűjtést folytattak a nyomozók. A beszerzett adatok és egy lakossági bejelentés eredményeképpen a rendőrök 2013. október 4-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. János 26 éves kiskunfélegyházi lakost. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy a rabláshoz használt kerékpárt egy kocsma elől lopta. A férfit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a Kecskeméti Járásbíróság 2013. október 7-én elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
