Városlista
2019. október 19, szombat - Nándor

Hírek

2019. Szeptember 18. 16:13, szerda | Helyi
Forrás: Szerk.

A gondolatok és érzelmek egészségi állapotunkra gyakorolt hatása

A gondolatok és érzelmek egészségi állapotunkra gyakorolt hatása

E témában tart előadást Balogh Béla Kiskunfélegyházán október 3-án, 18 órai kezdettel a Móra Ferenc Művelődési Központban.

A Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány szervezésében Balogh Béla Kiskunfélegyházán tart előadást. A rendezvény szervezője Papp Anett bízik abban, hogy a jegyekből befolyt bevételből sok-sok kisgyermek karácsonyát tudja megszépíteni ajándékkal, meglepetésekkel.

Balogh Béla foglalkozását tekintve út- és hídépítő mérnök. Kolozsváron született 1955-ben, és egyetemi tanulmányait is ott végezte. Neve a hazai ezoterikus körökben a "Végső valóság" című könyvének megjelenésével vált igazán közismertté. A könyv magyar nyelven 2001 óta hét kiadást ért meg. Ezt követte a "Gyógyító meditáció" című könyv CD melléklettel, amely minden komoly érdeklődő számára lehetővé teszi, hogy saját gyógyulásában aktívan részt vegyen, és belső energiatartalékait a megfelelő irányba mozgósítsa, majd "A tudatalatti tízparancsolata című könyv CD melléklete több mint tíz évi munka és tapasztalat alapján állt össze. Balogh Béla - írói munkássága mellett - jelenleg is hídépítő mérnökként dolgozik Budapesten – olvasható a bookline.hu internetes oldalon az előadóról.

Az október 3-án 18 órakor kezdődő előadásra jegyek kaphatók a Móra Ferenc Művelődési Központban (helyszínen), a Tourinform Irodában, illetve Papp Anettnél a 06/70-342-1131-es telefonszámon.

Címkék: balogh béla

Ezek érdekelhetnek még

2019. Október 18. 14:04, péntek | Helyi

VI. Kiskunfélegyházi Makettkiállítás és Látványmakettezés

A Kiskunfélegyházi Makett Szakkör immár hatodik alkalommal rendezi meg a kiállítást és látványmakettezést, melynek célja, hogy minél több emberrel (korhatár nélkül) megismertesse a makettezés világának szépségét.

2019. Október 18. 13:12, péntek | Helyi

Egy hónap alatt 38 ezren töltötték le a MÁV-appot

Sikeres volt a július végétől augusztus utolsó napjáig zajló, a MÁV-appot népszerűsítő figyelemfelhívó kampány.

2019. Október 18. 13:05, péntek | Helyi

Egyre rosszabb a közlekedési morál

Hatvanan haltak meg közúti balesetben csak az elmúlt egy hónapban.

2019. Október 18. 12:55, péntek | Helyi

Mi a különbség a nyelvvizsgatípusok között?

Mi a különbség az általános és a szaknyelvi nyelvvizsga között? Milyen típusúra érdemes menni, egynyelvűre vagy kétnyelvűre?