Hírek
2020. Május 06. 15:25, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
A fürdők pünkösdi nyitása a reális és biztonságos a fürdőszövetség szerint
A Magyar Fürdőszövetség véleménye szerint a magyarországi fürdők üzemeltetőinek hogy higgadtan kell értelmezniük a kijárási korlátozás hétfőn életbe léptetett enyhítését.
A Magyar Fürdőszövetség arra kéri a magyarországi fürdők üzemeltetőit, hogy várják meg a kormányzati részletszabályokat a létesítmények felelős megnyitásához. A vendégektől is türelmet kérnek, mert két-három hétre is szükség lehet a biztonságos működés előkészítéséhez.
A vendégektől is türelmet kérnek, mert két-három hétre is szükség lehet a biztonságos működés előkészítéséhez.
A szervezet hétfői, MTI-nek küldött közleményében kiemeli, hogy a nyitást jogilag és szakmailag is többféleképpen lehet értelmezni. A fürdőszövetség ezért már kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.
Kiemelték, hogy a legtöbb fürdő eleve úgy tervezte a tavaszi felkészülési és karbantartási munkálatait, hogy május végén, pünkösdkor nyit majd újra. A fürdők szinte mindegyike kényszerű üzemszünetet tart, a biztonságos és felelősségteljes működéshez jellemzően két-három hétre is szükség van. Mivel a jelenleg belátható időszakban még nem várható tipikus strandidő, a strandok tömeges nyitásának kérdése még pár napig biztosan nem is lesz aktuális - közölték.
A közleményben arra kérnek minden magyar fürdővendéget, hogy idei nyaralását tervezze Magyarország fürdővárosainak egyikébe, ezzel jelentősen segíthetik a 18 ezer munkahelyet biztosító magyar fürdőszektor talpraállását is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.