Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. Május 09. 08:19, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

A fiatalok szabad kezet kaptak a programalkotáshoz

A fiatalok szabad kezet kaptak a programalkotáshoz

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően az Európai Ifjúsági Hét keretein belül a Natura Hungarica Alapítvány fiataljai programsorozatot állíthattak össze, melynek első színhelye május 1-jén a Majálison felállított sátor volt.

Itt kvíz kérdésekre adott válaszok után egy pendrive-t sorsoltak ki a résztvevők között. Ezen kívül az Erasmus által nyújtott lehetőségekről adtak információt az érdeklődőknek. Az Európai Bizottság ugyanis az Erasmus+ programon keresztül segít a fiataloknak megismerni a világot, egymást és önmagukat is. Az ifjúsági hét minden programja ezt a célt szolgálja.

A Tempus Közalapítvány által menedzselt rendezvénysorozatot egész Európában megszervezték, de mindenki a saját programjaival vehetett részt ebben, így a félegyházi diákok is saját elképzelésük szerint állíthatták össze a három napot magába foglaló szórakozási lehetőséget.

Május 4-én (csütörtökön) a volt Helyőrségi Klub udvarán tartottak kerti pikniket, ahol egy színpad felállításával lehetőséget adtak a kecskeméti Kada Elek középiskola színjátszói számára, hogy bemutassák tudásukat. A színdarab mellett interaktív játéksorozat, Karaoke Party és az Art Kingdom táncosai biztosították a kikapcsolódási lehetőséget egészen késő délutánig.

Az ifjúsági hét rendezvénysorozatának utolsó helyszíne pedig május 6-án a Rocktár volt, ahol csocsóbajnokságon vehettek részt a diákok, valamint kellemes, kötetlen beszélgetés mellett információhoz juthattak az európai ifjúsági lehetőségekről.

Amikor a fiatalok megtudták, hogy a nyertes pályázatnak köszönhetően szabadon szervezhetik meg a programokat, felvállalták a volt Helyőrségi Klub udvarának rendbetételét, a színpad felállításának munkálatait, annak festését-mázolását, melynek anyagi vonzatát városunk önkormányzata biztosította– tudtuk meg Kárpáti Ritától a Natura Hungarica Alapítvány projekt menedzserétől.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi

Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.

2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi

Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.

2024. Május 05. 12:12, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 5. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM