Hírek
2018. Április 25. 08:38, szerda |
Helyi
Forrás: BAON
A drogozás után kifosztotta öntudatlan ismerősét a félegyházi férfi
Vádat emeltek egy 23 éves kiskunfélegyházi férfivel szemben, aki dizájner drogot fogyasztott egy fiatalkorú ismerősével, majd mikor az iskolás fiú félig öntudatlan állapotba került, kifosztotta és magára hagyta.
A vádlott tavaly október 18-án este Kiskunfélegyházán találkozott fiatalkorú, még iskolába járó ismerősével, beszélgetni kezdtek és szóba került, a vádlottnál van-e valami „anyag”, amivel a sértettet meg tudná kínálni, ugyanis korábban már fogyasztottak együtt bódító hatású anyagot.
Közösen elmentek a vádlott testvérének a lakására, majd közösen elszívtak egy „varázsdohányt” tartalmazó cigarettát. Az iskolás háromszor szívott bele a cigarettába, rosszul lett, elszédült és hányni kezdett. Kérte a vádlottat, hogy az ő telefonjával hívjon mentőt, és ezért a telefonzár kódját is megadta.
– A vádlott azonban – látva, hogy a sértett félig öntudatlan állapotba került és mozogni sem tud – nem hívott mentőt, hanem a telefonból kivette a sim kártyát, eltörte, majd zsebre rakta a telefont. Ezután kikísérte a lakásból a sértettet és magára hagyta – mondta el dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője. A vádlott ismerőse kabátját és a benne lévő airsoft pisztolyt is ellopta. A fiú rövid idő múlva jobban lett és a szemközti vendéglő felszolgálója segítségével értesítette a mentőket és a rendőrséget. Az elszívott „varázsdohány” herbál fantázianevű designer drogot tartalmazott. A rendőrök az ellopott, összesen 41 ezer értékű tárgyat lefoglalták és visszaadták a sértettnek, így a kár megtérült.
A büntetett előéletű 23 éves férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség kifosztás bűntettén kívül kóros szenvedélykeltés vétségével is vádolja.
Niytóképünk illusztráció!
(Forrás: BAON)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
