Hírek
2018. December 07. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
A 90 éves Gábor bácsi születésnapi ajándéka egy második dédunoka lett
Nagy az öröm a Tarjányi családban, hiszen amellett, hogy a nagypapa, dédnagypapa betöltötte a 90. életévét, megszületett a második dédunoka is.
Városvezetésünk nevében Balla László alpolgármester december 5-én köszöntötte fel otthonában a 90 éves Tarjányi Gábort, akit menye, lánya és két fia vett körül szerető gondoskodással a jeles napon ugyanúgy, mint a hét többi napján.
Gábor bácsi pedig mosolyogva fogadta a kedves vendéget az udvaron, majd betessékelte hajlékába. Az alpolgármester a csokor virág mellé ajándékba egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklapot nyújtott át a szépkorúnak.
A gratulációk és a koccintás után pedig Gábor bácsi nekilátott elmesélni azt a 90 évet, melyben jót és rosszat egyaránt kapott az élettől. Nem kellett sokat kérdezgetni az ünnepeltet, hiszen töviről-hegyire mindenre olyan jól emlékezett, mintha csak ma történt volna. A nevek, dátumok, helységnevek, számadatok csak úgy cikáztak, mert Gábor bácsinak olyan jó a memóriája, hogy még a fiatalok is megirigyelhetnék.
- A szüleim második életben maradt gyermeke vagyok. Ők gazdálkodó emberek voltak. Édesapám az I világháborúban lábsérülést szenvedett, így hadirokkantként nem ment el gyárba dolgozni, hanem földműveléssel és állattartással kereste kenyerét. Édesapám sérülésére tekintettel nekem már tizenéves koromban be kellett segítenem a gazdaság munkáiba. Édesanyám a háztartást vezette.
A II világháború után az első szövetkezeti tagosítás alkalmával nem léptem be a szövetkezetbe. A földet és minden gazdasági eszközünket elvettek. Én úgy döntöttem más területet választok. Az akkori Vegyipari Gépgyárban (Most: IBV illetve Torus) kezdtem dolgozni betanított munkásként. 1953-ban - amikor visszakaptuk a földet - a vasipari munka után második műszakként a földművelésben is részt vettem. A gazdaság ismételt talpra állítása nem volt könnyű feladat. 1961-ben a második tagosítás alkalmával én is beléptem a szövetkezetbe, ahol nyugdíjba vonulásomig dolgoztam – mesélte Gábor bácsi.
1955-ben nősült meg. Házasságunkból 3 gyermek született, két fiú és egy leány. Gábor bácsi felesége a háztartást vezette és a konyhakertet művelte, mellette a baromfi, szarvasmarha és sertés gondozás hárult rá. Így próbálták finanszírozni a gyermekek iskolai költségét.
Feleségét 42 évi boldog házasság után sajnos 1997-ben elveszítette. Azóta özvegyemberként él egy külterületi tanyában. A mindennapi feladatokban az idősebb fia segít, aki a tanyához tartozó nagy földterületet is megműveli (természetesen ő is munka mellett). A másik fia és lánya vidéken élnek de ettől függetlenül őrájuk is bármikor számíthat Gábor bácsi. Annak örülnek a legjobban, hogy a dédipapa nagyon jó egészségnek örvend.
Segítőkész gyermekei mellett Gábor bácsi nagyon szereti öt unokáját és a két kis dédunokát is, akikre nagyon büszke.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.