A harminchárom fős osztályból húsz fő gyülekezett a Desperado Étterem előtt, hogy felelevenítsék a régmúlt emlékeket és megosszák egymással életük történetét.

- Az első évet többségünk a Szt. János téren akkor még meglévő iskolában kezdte, így nem ismeretlen számunkra a kinti „pottyantós” WC, az olajos padló és a szenes kályha is, melyekkel a tantermeket fűtötték akkoriban. Még tornatermünk sem volt, de ez mit sem változtatott a lelkesedésünkön és az osztályunk alapvetően jó hangulatán.

Később kerültünk be az új iskolaépületbe, kiegészülve új osztálytársakkal, melyek az évek során változtak, de az erős mag végig megmaradt – számolt be lapunknak Herédi Éva, az osztálytalálkozó szervezője, aki szívesen mesélt a régmúlt közös emlékekről.

- Az igazgatónk Gulyás István volt. Felsőben az osztályfőnökünk dr. Kondor Sándorné – aki már 83 éves és egészsége nem engedte, hogy jelen legyen a találkozón. Bátran ki merem jelenteni, hogy kiváló tanáraink voltak. Az első két osztályban például Nagy Józsefné, felsőben Förgeteg József, Nógrádi István, Kapus Erzsébet, Szalai Rozália, Mészáros Gyuláné, Faragó Dezsőné, Seres István (aki az orosz nyelvet próbálta velünk megtanítani) ésMakány Ilona, hogy csak pár nevet említsek a pedagógusaink közül.

Nagyon sok kiváló sportoló, tanulmányi versenyeken induló osztálytársunk volt, bár az osztály csak átlagos tanulmányi eredményeket mutatott. A későbbiek folyamán 2-3 fő kivételével mindenki szakmunkás bizonyítványt szerzett vagy leérettségizett. Többen vannak közülünk, aki több diplomával is büszkélkedhet. A legnagyobb örömünkre viszont az szolgál, hogy a nagybetűs életben mindannyian jól megálltuk helyünket – mondta mosolyogva Éva.

Az osztály végül 33 fővel végzett, melyből húsz fő tudott jelen lenni a találkozón. Heten sajnos elhunytak már a többiek pedig betegségük miatt maradtak távol.
Egy találkozót szerveztek már, nem sokkal az általános iskola tanulmányaik lezárása után, kb. 3-5 évvel, de azon sajnos kevesen jelentek meg. Szerencsére azonban vannak, akik mai napig tartják a kapcsolatot egymással. Így sikerült ilyen szép létszámot összetoborozni több mint 5 évtized elteltével. Nagyon sokan vannak, akik azóta nem is látták még csak fotón sem osztálytársukat. Nem csoda, hogy nem is igazán ismerték meg egykori kisiskolás társukat.

- Feledhetetlen délután volt. Mindenkinek volt bőven mit mesélni. Úgy érzem minden fáradtságot megért újra összehozni a csapatot. S ahogy végignéztem a boldog arcokon, szerintem nem csak én gondolom ezt így – összegezte Éva a kellemes szombat délutáni találkozón megélt érzéseit.