Hírek
2016. Augusztus 09. 15:35, kedd |
Helyi
Forrás: hirado.hu
20 évig még fenntartható a nyugdíjrendszer
Előreláthatólag további húsz évig még fenntartható a nyugdíjrendszer - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányában, amelyet keddi számában közölt a Magyar Idők.
A szakma és a jegybank szakértői is egyetértenek azzal, hogy az állami nyugdíjrendszer legalább a következő húsz évre stabil, ebben az utóbbi évek kormányzati intézkedései is szerepet játszottak.
Ugyanakkor a mostani fiatalok öreg korát sok bizonytalanság övezi és az sem mindegy, hogy mire lesz elég az a nyugdíj, amelyet az ellátórendszer néhány évtized múlva biztosítani tud – közli a napilap.
A Berki Tamás, Palotai Dániel és Reiff Ádám által készített kutatás célja az volt, hogy modellezéssel mérje fel a meglévő állami nyugdíjellátás fenntarthatóságát, látva a most is ismert népesedési folyamatokat. Márpedig ezek évek óta a társadalom idősödése felé mutatnak, mind több lesz az egyre tovább élő nyugdíjas, akiknek az ellátását egyre kevesebb aktív korú dolgozónak kellene biztosítania.
Magyarországon az 1990-es évek elején 1,4 millió volt a 65 éves és idősebb népességlétszáma, 2011-ben pedig már 1,7 millió főt számlált a korcsoport, arányuk a népességben 13-ról 17 százalékra nőtt – mondta a Magyar Időknek Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
A szakmai számítások szerint 2030-ra 2,1 millióan lesznek ebben a korsávban, arányuk közel lesz a 24 százalékhoz, 2060-ra pedig 2,6 millió fő lehet 65 év felett, ami már nagyjából a teljes lakosság harmadát jelenti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.
