Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2017. Szeptember 12. 12:52, kedd | Helyi
Forrás: Szabad Föld

20 éves korig jár a pénz

20 éves korig jár a pénz

Az érvényben lévő jogszabályok alapján a 12 200 forintos családi pótlék csak addig jár a gyermekek után, amíg közoktatási intézményben tanulnak, de legfeljebb húszéves korukig.

A felsőoktatási intézmény nem része a közoktatásnak, az itt tanulók után már nem jár a nyolc éve amúgy is változatlanul alacsony összegű családi pótlék. Ez azt jelenti, hogy a család az érettségit követő júniusban kap utoljára családi pótlékot a frissen végzett középiskolás után.

Ha van kisebb testvér, akkor kérvényezheti a szülő, hogy az egyetemre járó gyermeket is vegyék figyelembe a fiatalabb testvér családi pótlékának kiszámításánál. Így az egygyermekes család 12 200 forintja helyett 13 300 forint családi pótlékra számíthat a háztartás – írta meg az enpenzem.hu portál. Ha a gyerek OKJ-s képzésen vesz részt, és fiatalabb húszévesnél, akkor továbbra is jár a családi pótlék, tehát ugyanaz a helyzet, mintha még középiskolába járna. Húszéves kor fölött ez a kedvezmény már nem jár. A szülők ugyanígy nem vehetik igénybe a családi adókedvezményt, mert az csak addig jár, amíg családi pótlék igénylésére jogosultak a gyermek után. Adókedvezmény tehát nem jár utána, de ahogy a családi pótléknál, figyelembe veszik a többi gyermek után járó adókedvezmény kiszámításánál.

Címkék: családi pótlék

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.