„Circumdederunt me gemitus mortis, dolores inferni circumdederunt me.”
(17. zsoltár 56. verse)

2014. április 8-án Juliska néninek szólt ez a szomorú zsoltár. Életének 104. évében örök nyugalomra hajtotta fejét csendben, békében. A család, rokonok, szomszédok, jó ismerősök, barátok megrendülten álltak sírjánál.
Mindenki szerette, mert egész életében kedves, szerény, dolgos és mosolygós asszony volt. 1910-ben született paraszti család sarjaként, így már gyerekkorától kezdve sokat dolgozott a földeken és az állatok körül. Rengeteget tudott mesélni ezekről a régi időkről: a kalács- és kenyérsütésről, aratásról, kukoricafosztásról, tésztagyúrásról, ünnepi népszokásokról és szinte bármiről, ami a paraszti élethez kapcsolódik.

Az unokák, dédunokák tágra nyílt szemmel hallgatták, mert olyan részletességgel mesélt el mindent, mintha ma történt volna. Férje halála után egyedül élt a családi házban, de sosem volt magányos, mert lánya minden nap vitte délben a saját főztjét és a délutánokat is mindig vele töltötte. A fia szintén minden nap látogatta és a ház körüli munkákat látta el. Az unokák, dédunokák is szívesen töltöttek Nála egy-két órát, mert Ő volt a nyugalom és a szeretet szigete. Ő volt az, akinek a küszöbét átlépve megszűnt a külvilág. A nyüzsgés, a napi gondok, zaklatottság az ajtón kívül maradt, és csak Mamika volt. Finoman redőzött arcán mindig bujkált egy halvány mosoly, szemei égkéken csillogtak szemüvege lencséjén át, hófehér haján ezüstösen csillant meg a napfény. Dolgos kezei a kemény munkáról meséltek, azokról az időkről, amikor a ház körül munkák, főzés és egyéb háztartási feladatok ellátása mellett még nehéz katonazubbonyokat, ruhákat mosott, hogy kiegészítse a konyhapénzt. Mindezek mellett még sok állami gondozott gyereket felnevelt, akik mindig jó szívvel fognak visszaemlékezni rá. Csakúgy, mint mi, akik részesei lehettünk annak a csodának, hogy egy Angyal köztünk élhetett.
Áldja meg az Isten jóságáért és adjon Neki örök nyugodalmat!