Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2017. Október 30. 16:15, hétfő | Helyi
Forrás: BAON

Brutálisan bántalmazta az anyát és fiát

 Brutálisan bántalmazta az anyát és fiát

Testi sértés miatt vádat emeltek egy tiszaalpári férfi ellen, aki márciusban egy veszekedés után súlyosan bántalmazta beteg és mozgáskorlátozott feleségét, és az asszony fiát is megverte.

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője elmondta: az 53 éves vádlott és felesége március 6-án, délelőtt a tiszaalpári otthonukban veszekedni kezdtek, ami miatt az asszony átment a közelben lakó fiához - adta hírül a BAON internetes hírportál. Férje azonban délután utána ment és a nyitott ajtón keresztül berontott a házba. A fiú a vádlott elé állt, de a férfi tenyérrel arcon ütötte és rálökte az ágyra. Az asszony próbálta védeni a fiát, mire férje megfogta és nagy erővel eltaszította. A nő beesett az ajtó melletti kályha és az ágy közé, ahonnan nem tudott felállni, teste több helyen beleütődött a kályhába és egy előtte lévő ládába.

Ezután férje az ágyon fekvő fiúra ugrott, leszorította, majd ököllel és tenyérrel többször megütötte az arcát, mire ő védekezésként felkapott egy piszkavasat és azzal rávágott a vádlott fejére, aki erre végre elment a házból.

– Az asszony és fia korlátozva voltak a védekezésben, ugyanis a feleség több súlyos betegségben szenved, nehezen mozog, és oxigénpótlásra szorul. Fia pedig egy korábbi baleset miatt a bal kezét nem tudja használni és ő is mozgáskorlátozott – nyilatkozta a vádhatóság szóvivője. A bántalmazás miatt az asszony 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, köztük combcsonttörést, míg fia 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A büntetett előéletű, különös visszaeső vádlottat az ügyészség minősített súlyos és könnyű testi sértés bűntettével vádolja. A férfi a bántalmazásokat egy korábbi börtönbüntetésből történt feltételes szabadságra bocsátás alatt követte el. Az ügyész a vádlottal szemben végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta azzal, hogy a feltételes szabadságot is meg kell szüntetni. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Képünk: illusztráció

Címkék: bántalmazás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.

2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi

Nemzetközi gitárfesztivál

Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.