Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2021. Június 13. 10:00, vasárnap | Helyi
Forrás: F. Adrienn

Elámultak a vizsgabiztosok a Mezgében

Elámultak a vizsgabiztosok a Mezgében

Mind az öt diáklány jelesre vizsgázott, akik a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában szerezték meg húsipari technikus szakmájukat.

A diáklányok korábban már megszerezték élelmiszeripari technikus végzettségüket, azonban a húsüzemben töltött gyakorlat hatására annyira megszerették a szakmát, hogy jelentkeztek a húsipari szaktechnikus képzésre is.

Az országban először szervezett a félegyházi iskola olyan három éves húsipari technikus képzést, ami megfelel az új szakmajegyzék előírásainak – tudtuk meg Rózsa Páltól, az iskola igazgatójától, aki azt is elárulta, hogy a mostani vizsga teljesen eltért a korábbi Országos Képzési Jegyzék szerint meghatározottaktól.

- A feladatok hasonlóak, de egy kicsit összetettebbek voltak. A lányoknak úgynevezett projektfeladatot kellett elvégezniük. Egyrészt a gyakorlatban kellett bebizonyítaniuk hozzáértésüket, ahol a sertésvágás és feldolgozás minden fázisát be kellett mutatniuk (pörzsölés, hasítás, zsigerelés, belsőzés, csontozás, komplett feldolgozás), másrészt pedig portfóliót kellett készíteniük, melyben fotókkal illusztrálva mutatták be, hogy a gyakorlati képzés során mit tanultak, miért ezt az iskolát, ezt a szakirányt választották – részletezte az igazgató.

Utóbbinak a későbbiek folyamán nagy hasznát fogják venni, hiszen a kommunikációjuk és az előadásmódjuk ilyen módú fejlesztésével könnyebben fogják bemutatni például egy állásinterjún, hogy mihez is értenek.
Mivel a húsipari technikus szakma jelenleg hiányszakmának minősül, így a lányok – akik már több ajánlatot kaptak innen Félegyházáról is - válogathatnak a jövőben az állások közül.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg Városi Diáksport Bizottság a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.