Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Amikor kamasz voltam a kezembe került egy könyv a könyvtárban Kárpátalján, az ungvári magyar tannyelvű iskolában. Talán nyolcadikos lehettem. Egy kopott, régi, sárga lapú könyv volt. Olyan könyv, amit az illata miatt szeret meg az ember, és emlékszik erre aztán egész életében. József Attila életéről szólt.

Nem a kötelező olvasmány volta miatt kölcsönöztem ki a könyvtárból. Csak úgy megtetszett, igazából máig sem tudom miért. Otthon beleolvastam... és nem is tudtam letenni, míg a végére nem értem. Ahogy egy igazi kalandregény ragadja magával a gyermeki fantáziát, a kisfiú Attila élete úgy lopta be magát az én szívembe is. Ő volt az első olyan költő, akit valóban megszerettem a róla szóló sorokon keresztül. Nagyon sok híres ember művét és életrajzát próbálják a gyermeki fejekbe gyömöszölni az iskolapadokban, de kivételesen ritka dolognak számít, amikor egy költő csak úgy "belecsempésződik" a kamaszbuksiba. Azt gondolom nem sok kamasz sírja végig éjszakánként egy híres ember életrajzát, csak mert kötelező róla tanulnia. Hát, pedig én pont így jártam. Számomra József Attila többé nem egy megfoghatatlan és távoli korban élt költő, hanem a barátom lett. Nagyon mélyen rendített meg a hányattatott sorsa és versei számomra ettől fogva a lélek fájdalmát és az élet bölcsességét jelentették. Több szavaló- és felolvasó versenyen választottam a műveiből, és máig nagyon szívesen olvasom a sorait. Mintha a saját lelkemből szólnának.

A költő születésének napja: 1905. április 11.
Magyarországon 1964 óta ezen a napon ünnepeljük a költészet napját. Számomra ez a nap most egész mást jelent, mint eddig bármikor. Már tavaly sem tudtunk rendezvényeken megemlékezni nagyjainkról. Az online térbe szorulva bátorítottuk egymást az ő gondolataikkal. Én most is ezt teszem. József Attila fent idézett versével kívánok mindenki számára boldog ünnepet. Úgy érzem ez a vers most teljesen más értelmet nyert. Nekem most egy álom amiről szól. Hiszen ezekben a hónapokban érezzük azt, mit is jelent számunkra a valódi szeretet. A szeretet igazi értéke és szabadsága. Mit is jelent most "beengednünk" valakit. Az életünkbe, otthonunkba, az ölelésünkbe, az érzéseinkbe, a szívünkbe. Egyszerűen csak arra vágyni, hogy végre újra közel kerülhessünk valakihez, akit szeretünk, ennyire. Félelem és távolságtartás nélkül hagyni "besétálni" bármikor. Ugye, hogy milyen furcsa most így olvasni újra ezt a néhány sort a múltból?

A művészet, és ezen belül is a költészet az egyetlen, ami kortalanul tudja nyújtani számunkra pontosan azt az élményt, a lélek és szív hangján, amire éppen, az adott pillanatban szükségünk van. Vigaszt és bátorítást kapunk olyan emberektől, akik saját félelmeiken és fájdalmaikon keresztül értettek meg bennünket, most, amikor a régmúltból hozzánk szólnak. Tegyük meg, hogy ezen a napon azzal emlékezünk rájuk, hogy néhány percre elcsendesülünk, és elővesszük a kedvenc költőnk alkotta verset. Biztos vagyok abban, hogy mindenki számára hasonlóan új élményt fog jelenteni az, amit olvas.