Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Június 28. 12:02, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Vidéket járva 32 milliónyi értéket lopott össze – Vádat emelnek a betörő ellen

Vidéket járva 32 milliónyi értéket lopott össze – Vádat emelnek a betörő ellen

Vádat emelt a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség egy 44 éves, többszörös visszaeső férfi ellen, aki kilenc megyében, köztük térségünkben követett el betöréses lopásokat

- közölte a Nógrád megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel. Bóna Gyula elmondta: a férfi 2014 júliusától 2016 decemberéig 59 lakásbetörést követett el Nógrád, Pest, Heves, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Baranya, Vas, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 18 városában. A sértetteknek együttesen mintegy 32 millió forint kárt okozott.

Ismertette, a salgótarjáni rendőrök az ügyben 2015 decemberében indítottak nyomozást, miután az elkövető négy salgótarjáni, városközponti lakótelepi lakásba tört be, és azokból műszaki eszközöket, ékszereket, nagy összegű készpénzt vitt el.

A férfit 2016. december 6-án elfogták, akkor a gépkocsijában olyan tárgyakat találtak, amelyeket aznap tulajdonított el két gyöngyösi ingatlanból.

A főügyész közölte: a betörések módszerét és időpontját elemezve felmerült annak gyanúja, hogy a férfi az ország más városaiban is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket. Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi elemző-értékelő szolgálatának támogatásával a Nógrád megyei nyomozóknak sikerült felkutatniuk az ügy további sértettjeit.

A vádlott jellemzően társasházak legfelső emeleti lakásaiba tört be nappal, amikor a sértettek nem voltak otthon. Megrongálta a zárakat és befeszítette a bejárati ajtókat, majd átkutatta a helyiségeket és az ingatlanokból számítógépeket és egyéb műszaki cikkeket, márkás ruhaneműt, cipőt, karórát, arany és ezüst ékszereket, továbbá készpénzt és valutát tulajdonított el.

Bóna Gyula hozzátette: az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ügyében a Salgótarjáni Járásbíróság dönt, a kiszabható büntetés felső határa - tekintettel a többszörös halmazatra és arra, hogy a férfi többszörös visszaeső - több mint 11 év fegyházbüntetés.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére