Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2013. Október 28. 11:04, hétfő | Helyi
Forrás: Kecskeméti-hírhatár

Tízmilliós segítséget nyújtott át a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet a kórháznak

Tízmilliós segítséget nyújtott át a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet a kórháznak

A Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezeten keresztül a betegek ápolását segítő egyéb segédeszközök érkeztek a kiskunfélegyházi kórházba.

A Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezeten keresztül 38 elektromos betegágy, éjjeli szekrények és egyéb bútorok, vizsgálóágy, betegtoló kocsik, valamint kórházi ruházat és kötszerek, a betegek ápolását segítő egyéb segédeszközök érkeztek a kiskunfélegyházi kórházba. Lecserélve ezzel a kórház elavult, elhasználódott eszközeinek egy részét. Az adomány értéke meghaladja a 10 millió forintot.
Az adományt október 21-én a média jelenlétében adták át jelképesen a kórház képviselőinek Szerdi Szilárd, a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet lelkésze és Kurdi Viktor, a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet vezetőségi tagja. A kórház részéről jelen volt Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, Pap-Szekeres Anita megbízott ápolási igazgató, Csősziné Juhász Ildikó, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Telephelyének vezető ápolója és Paksi Tiborné, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Telephelyének gazdasági igazgatóhelyettese.
Mint elhangzott: a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet 5 éve került kapcsolatba egy franciaországi gyülekezettel. Majd ezt követően vetődött fel a gondolat, hogy segíteni tudnának német és francia egészségügyi intézményekben lecserélt felszerelésekkel a magyar kórházaknak. A most Kiskunfélegyházára került adomány egy kamionnyi, de a jövőben akár évi 1-2 kamion felszerelés is érkezhet majd a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet segítségével Bács-Kiskunba. A hazai egészségügy helyzetét jól ismerő kecskeméti lelkipásztor és gyülekezete kezdeményezésére ugyanis immár a Bács-Kiskun Megyei Kórház is lehetőséget kapott, hogy jelezze, melyik intézményüknél kelne el leginkább a segítség és mely eszközökre nem jut elég forrásuk.
- Az adomány kérés nélkül érkezett. Csak az kellett, hogy jó szándékú emberek észrevegyenek egy lehetőséget, mellyel segíthetnek másokon: a legelesettebbeken, a betegeken. Különösen a mostani nehéz gazdasági helyzetben nagy segítség ez nekünk – mondta Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója. Aki azt is hangsúlyozta, hogy a gyógyászati segédeszközök, műszerek, ápolási eszközök nem leselejtezett holmik. Hanem kifejezetten jó állapotban lévők. A francia és a német kórházakból ugyanis csak az ott szokásos – !!! – , időszakos cserék miatt vonták ki ezeket.
A misszióról Szerdi Szilárd így nyilatkozott: – Hálásak vagyunk Istennek, hogy lehetőségünk nyílt a támogatás által jelentősen javítani a kórházi ellátás minőségén. Reméljük, hogy a méltóbb körülmények hatására a betegek komfortérzete is jelentősen javul, gyorsítva gyógyulásukat. A mai korban szükséges, hogy minél többen összefogjunk, és lehetőségeinket kihasználva segítsünk egymáson.
Kurdi Viktor, a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet vezetőségi tagja ehhez azt tette hozzá az adományozáson, hogy a Pünkösdi Gyülekezet ismertségét, illetve elismertségét is szerették volna növelni az akcióval. Mellyel voltaképpen most kiálltak a nyilvánosság elé azzal a gondolattal, hogy ha betegek vagyunk, a gyógyulásba vetett hit már fél siker. De segíthet mások hite is, akik azt vallják, hogy a szeretet is gyorsítja a gyógyulást.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.