Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2018. Július 04. 12:13, szerda | Helyi
Forrás: -Szerk.-

Önzetlen segítségnyújtás a legfőbb céljuk

Önzetlen segítségnyújtás a legfőbb céljuk

A Community Box for Göllesz elnevezésű projektet a Natura Hungarica Alapítvány tizennégy fiatal önkéntese találta ki.

Céljuk az volt, hogy valami újat hozhassanak létre, mely által segítik a közvetlen környezetükben levő rászorulókat.

A projekt egy hétvégi tréninggel indult, ahol a fiatalok kitalálták a megvalósítandó ötletüket. Az ötlet születése után a NHA vezetősége pályázatot nyújtott be a MOL és az Új Európa Alapítvány által meghirdetett pályázatra.

A terv az volt, hogy a Göllesz Viktor Iskolánál és a város egy másik forgalmas pontján telepítsenek egy-egy dobozt, amibe az emberek tartós élelmiszereket tehetnek, ahol a nélkülözők könnyen hozzá férnek, elvihetik azokat. Az ötlet alapja egy Amerikából indult kezdeményezés volt, annak mintájára valósították meg. A pályázat elbírálása pozitív volt, megnyerték a kért támogatást. Ezek után megbeszélések sorozata következett.

Elsőként a feladatköröket osztották szét a fiatalok, majd bele is vágtak a munkába. A dobozokat PG-s diákok építették meg és telepítették. Az átadást megelőzően érzékenyítést tartottak a fiatalok Közgés és PG-s osztályok számára, ahol elmélyítést nyújtottak a segítő munka jelentőségében.

Az első doboz átadójára a Göllesz Viktor Iskola előtt került sor, ahol a kis Gölleszes diákok műsorszámmal készültek a közvélemény és az NHA-s fiatalok számára. Az átadón beszédet mondott XY, a Göllesz Viktor Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatónője, a NHA önkéntesei közül Tóth Violetta, aki a kommunikációért volt felelős, valamint Bordás Péter, projekt-koordinátor, aki Erasmus+ program keretében Kiskunfélegyházán tölti EVS idejét.

A beszédek után a Gölleszes gyerekek kézlenyomatot készítettek a box-ra, mely által a gyermeki jóság egy darabja is helyet kapott a dobozon. A második doboz telepítésére a nyár folyamán fog sor kerülni.

A projekt a fiatalok számára felemelő, élmény dús, kihívásokkal teli volt és rengeteg pozitív érzéssel zárult. A NHA célja az, hogy segítsék a fiatalokat önkéntes munkákkal, tréningekkel, ifjúsági cserékkel, hogy a társadalom aktívan szerepvállaló tagjaivá tudjanak válni és ez által könnyebben, boldogan állják meg a helyüket a nagybetűs, felnőtt életben.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 12:38, kedd | Helyi

Nemzetközi zongoraversenyen bizonyítottak

Elek Janka és Elek János négykezes formációját Kiemelt Arany fokozattal díjazták.

2024. Április 16. 09:26, kedd | Helyi

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni.

2024. Április 16. 09:04, kedd | Helyi

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

2024. Április 16. 07:59, kedd | Helyi

Iskolai foglalkozás a bankfiókban

Fehér Gyöngyi területi vezető látta vendégül bankfióki mentorprogram keretében a Batthyány Lajos Általános Iskola 3.z osztályosait tanáraikkal.