Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Október 09. 13:35, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Közösségi térként is funkciónál az újonnan épült parkoló

Közösségi térként is funkciónál az újonnan épült parkoló

Október 8-án, ünnepélyes keretek között került átadásra a Bajcsy-Jókai utca sarkán épült parkoló és a korabeli Félegyházát ábrázoló falfestmény.

Az összességében mintegy 100 millió forintos beruházás a zöldnövények telepítése, lámpatestek és kamerarendszer kiépítése mellett a Bajcsy-Zsilinszky utcai útkorrekcióval egészült ki. A biztonságos közlekedés az úttest kiszélesítésével vált lehetővé, mely megkönnyíti a Petőfi Sándor utca irányából való kikanyarodást. A 432 négyzetméteres parkosított tér 39 autó parkolására alkalmas.

Az átadási ünnepségre nagyon sok városlakó érkezett. Elsőként Csányi József polgármester, majd Balla László, a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelenteket, végül pedig Rónaszéki Gábor, az Ótemplom plébánosa áldotta meg a létesítményt.

A Constantinum Intézmény 6. 7. osztályos tanulói kalocsai néptáncokat adtak elő, Patyi Andrea szintén a Constantinum Intézmény 9. osztályos tanulója pedig egy verssel kedveskedett a közönségnek.

Amikor 2015-ben úgy gondoltuk, hogy el kell indítani a „Félegyháza újjáépül” programot, akkor még ennek a térnek a kialakítása nem szerepelt a tervek között. Mégpedig azért, mert elődeink úgymond „eltékozolták” ezt a területet anélkül, hogy végiggondolták volna: mit is lehetne itt építeni. Akkor még csak a fél telek volt, melyet a későbbi tulajdonostól a Kalocsai Iskolanővérek vásárolták meg iskolaépítési szándékkal. Aztán, mikor megkeresték a városvezetést az építkezés egyeztetésére, akkor nekünk volt egy másik ötletünk. Egy telekcsere kivitelezésének köszönhetően a tervezett iskolaépület alapkövét nemrégiben leraktuk. Ezúton is megköszönöm a Kalocsai Iskolanővéreknek, hogy ennyire rugalmasak, konstruktívak voltak, és azt, hogy nemcsak a telekcserében vettek részt, hanem nagyon komoly anyagi hozzájárulással is segítették a beruházás megvalósulását.
A telek másik oldalát a Tőzsér család birtokolta. Noha nehéz szívvel váltak meg az ingatlantól, de megértették a koncepciót. Ezúton is szeretném köszönetem kifejezni Tőzsér Pálnénak azt a hozzáállást, amivel segítette a munkánkat.
Amikor pedig már adott volt a telek, és megszületett a végletes terv a parkolók és közösségi tér kialakítására, Rosta Ferenc alpolgármester felvetette a gondolatot, hogy kár lenne a teret záró óriási falfelületen üresen hagyni. Egy korabeli Félegyházát idéző látkép igazán hangulatossá tenné az új közösségi teret. Felvetését mindenki jó ötletnek tartotta, így a Színes Város Csoport munkatársainak köszönhetően három hét alatt Kiskunfélegyháza büszkesége lett a parkoló melletti tűzfalon ékeskedő falfestmény
– mesélte el a közösségi tér létrejöttét Csányi József polgármester.

A városrész önkormányzati képviselője Balla László köszönetet mondott a kivitelezési munkálatokban résztvevőknek.
- Az a stáb, aki dolgozott ezen a parkolón és közösségi téren, megérdemlik azt, hogy most közösen ünnepeljük és vegyük birtokba ezt a teret.
S, hogy mit is csináltunk? A félegyháziaknak, az ide látogatóknak nagyobb biztonságot próbáltunk adni az út kiszélesítésével és egy több funkciós, szép közösségi teret, mely reményeink szerint lehetőséget fog nyújtani a jövőben különféle rendezvények lebonyolítására is
– mondta az alpolgármester.

Városvezetőink szavait követően Rónaszéki Gábor, az Ótemplom plébánosa áldotta meg a létesítményt a következő szavakkal:
Ez sokkal több, mint egy parkoló, egy érkezési és egy indulási hely, találkozási pont, ahol várakozni is lehet és örülni egymásnak. S milyen fontos, hogy az indulásunk mindig felelősségteljes legyen, az érkezésünk mindig biztonságos és örömteli lehessen, a találkozásaink tartalmassá válhassanak, így, amikor megáldjuk és megszenteljük ezt a közösségi terert, akkor nem a parkoló köveire kérjük a parkoló áldását, hanem azokra, akik itt megfordulnak, akik ide érkeznek, akik innen indulnak, akik itt találkoznak. Amikor pedig a falfestményre tekintve egy kicsit a múltba révedünk, akkor eszünkbe kell jussanak elődeink, akik ezt a várost megépítették, széppé, lakhatóvá tették, ahol megőrizték az életet, ahol átadták a hitet, ahol nemzedékek nőttek fel és értelmes, tartalmas, értékes életet élhettek. Így kérjük az Isten áldását mindazokra, akik itt megfordulnak, akik ebben a közösségi térben valaha is jelen lesznek.

Az ünnepélyes szalag-átvágást követően palacsintára és szomjoltóra invitálták a megjelenteket.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.